Tavaly ősszel a Fideszben az volt az általános vélemény, hogy az Orbán Viktor által megálmodott „centrális erőtér” stabil, azaz belátható időn belül sem a baloldalnak, sem a Jobbiknak nincs esélye a Fideszt megszorongatni. A fideszesek ekkor úgy vélték: ellenfeleik sem politikusi garnitúra, sem „szürkeállomány” tekintetében nem versenyképesek velük.
Nem pont úgy van
A Fideszben ekkor úgy látták: bár a baloldal a fővárosban és a nagyvárosokban számottevő bázissal rendelkezik, a kisebb vidéki településeken képtelenek lesznek „áttörni”; a Jobbik pedig csak a válságövezetekben, leginkább Északkelet-Magyarországon erős. Tehát – gondolták ősszel a kormánypárt döntéshozói – a válságövezetek nélküli „vidéki Magyarországon” a Fidesz előnye behozhatatlan.
Ráadásul a Fideszben szinte dogmaként tekintenek arra az Orbán Viktornak tulajdonított megállapításra, amely szerint Magyarország történelmi hagyománya, hogy a szélsőjobb nem képes 20 százalékosnál nagyobb társadalmi támogatottságra szert tenni. Ez az „üvegplafon” szerintük megakadályozza, hogy a Jobbik bármikor is kormányzóképes erővé váljon.
Már a kormánypárt számára egyébként sikeres őszi önkormányzati választás is megkérdőjelezte a Fidesz-vezetők magabiztosságának létjogosultságát, az azóta lezajlott időközi választásokon történtekről már nem is beszélve.
Például ősszel Tapolcán váratlanul a Jobbik nyerte a polgármesteri székért zajló küzdelmet, míg februárban a jó évtizede folyamatosan a jobboldalra szavazó Veszprémben a független, de baloldali pártok (mínusz LMP) által támogatott Kész Zoltán lett a befutó, felszámolva a Fidesz kétharmados többségét az Országgyűlésben.
2015. 03. 06. (XIX/10)
