hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jeszenszky: Magyarország nem lavírozhat
– mondja hazánk korábbi washingtoni és oslói nagykövete

2015. 02. 05.
Sikernek vagy elszalasztott lehetőségnek gondolja a német kancellár asszony látogatását?

– Mindenképpen siker, és nem azért, mert egy vezető politikus Magyarországra jött – bár sokan ezt tartották a legfontosabb elemnek –, hanem mert nagyon fontos dolgokat mondott. Valódi sikernek az számítana, ha tanácsai, észrevételei meghallgatásra találnának. Az „ellenzék nem ellenség” elvének, mint a demokrácia fontos elemének szóba hozását ilyennek tartom, illetve a civil társadalom mozgásterének szabadságára vonatkozó mondatokat. A Fidesz pár éve (főként ellenzékben) még polgári Magyarországról beszélt, polgári (azaz civil) köröket szervezett.

Sokan vélekednek úgy, hogy Orbán Viktor kioktatta Angela Merkelt, amikor kikérte magának, hogy a demokráciát csak egyféleképpen lehessen értelmezni.

– Ezt akár fordítva is lehetne mondani, bár nem állítom, hogy a német kancellár oktatta ki a magyar miniszterelnököt. A liberalizmus kifejezést Csurka István tette szitokszóvá Magyarországon, és azóta sajnos elterjedt, hogy az valami nagyon rossz dolog. Pedig a liberális a szabadságszeretőt jelenti. A magyar történelem nagy alakjai, Kossuth, Deák, Eötvös, de Tisza István is mind liberálisok voltak, csakhogy akkor a szabadelvű kifejezést használták, mert nem szerették az idegen szavakat. Jó pár évvel ezelőtt, amikor a Liberális Internacionálé alelnökévé választották, maga Orbán Viktor is azt mondta, hogy a Fidesz egy szabadelvű párt. Ezt a gondolatot szerintem érdemes volna föleleveníteni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!