hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Erősebb általános iskolát akar a Fidesz
Visszajön a Horthy-rendszer hat elemije?

2015. 02. 26.
Elővette a kilenc évfolyamos általános iskola ötletét a Fidesz, hogy az alapfokú oktatást megerősítse, és csökkentse a későbbi lemorzsolódást. Az amúgy innovatív javaslat vegyes fogadtatásra talált: sokan úgy vélik, hogy bevezetése a jelenlegi viszonyok mellett nem váltaná be a hozzá fűzött reményeket.

Február elején Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szellőztette meg a hírt, hogy a frakcióülésen Pokorni Zoltán korábbi javaslata, a kilenc-éves általános iskola bevezetése is előkerül. Rogán indoklása szerint „azt várják a kormánytól, hogy emelkedjen a közoktatásban a képzés színvonala, valóban szakmát és boldogulást adjon a szakképzés, és csökkenjen a lemorzsolódás az egyetemeken, főiskolákon”. Kitért arra is, hogy a szakképzést szét kellene választani a gimnáziumtól, illetve az egyetemre való felkészítéstől, amivel vélhetően a szakközépiskolák átalakítására utalt.

Pokorni Zoltán  az ATV Egyenes beszéd című műsorában úgy reagált: nem az a kérdés, hány évig tart az iskola, hanem a tartalom a fontos, hogy az iskola képes-e személyre szabott oktatást produkálni, a szegény gyerekeket felemelni. A nemzetközi PISA-tesztek (Programme for International Student Assessment, azaz „a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja”)  azt mutatják, hogy a hazai oktatás nem tudja kompenzálni a szociális hátrányokat, sőt fölerősíti azokat. Ez leginkább a szakképzésen csapódik le, s a probléma szerinte az alsó tagozat megerősítésével orvosolható. 2010-ben a lengyel példa nyomán javasolta a kilenc évfolyamos általános iskolát, de ez csak egy lehetséges eszköz a sok közül.

Úgy tűnik, Balog Zoltán EMMI-miniszter is óvatos a kérdésben, aki egy konferencián kitért arra: úgy is jobbá lehet tenni az iskolát, ha átgondolják a tanárképzést, a diákok leterheltségét, átnézik, jól van-e elosztva a tananyag, és „beszélhetnek arról is, jó-e a tanév rendje így, a hosszú nyári szünettel és közbenső rövid szünetekkel”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!