hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Trabant az üvegplafon mögött
György Péter a közszolgálatiságról, a sajtószabadságról és a nyilvános dühöngésről

2015. 01. 23.
A szólásszabadsággal kapcsolatban a legnagyobb hiányosság Magyarországon az, hogy a rendszerváltás után nem vált a társadalom szemében „közjóvá”, hanem értelmiségi allűr maradt – mondta a Heteknek György Péter, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének vezetője, akit a köztévé tervezett átalakítása kapcsán kérdeztünk.

Mit gondol, a jobboldali médiatúlsúly mellett – benne a jobboldali Hír Tv-vel és az Echo TV-vel – politikai értelemben miért van szükség egy újabb állami-kormánypárti hírtelevízióra?

– Ez a közéleti tematizálás meghatóan reménytelen és agresszív kísérlete. Azért reménytelen, mert politikai-kommunikációs szempontból nemcsak az számít, hogy mennyi állami csatorna működik, hanem az is, hogy azokat mennyien nézik. A Magyar Televízió és a Magyar Rádió híradásai erősen emlékeztetnek saját gyerekkoromra – pedig már elmúltam hatvan –, amikor a híreknek semmi köze nem volt ahhoz, amit a szememmel láttam. Márpedig az emberek – akik egyáltalán akarnak híreket fogyasztani – ma nem arra vágynak, hogy tanító jellegű kegyes infantilizmussal szolgálják ki őket. Nem értem, hogy mitől lesz hatékonyabb a kormányzati propaganda azzal, ha óránként megismétlik. Ez politikai pótcselekvés, aminek nem lesz több „eredménye”, mint hogy „kannibalizálja” a Hír TV és az Echo TV nézőközönségét.  

Az elmúlt négy évben a Fidesz nem azért volt kimozdíthatatlan, mert erős médiatúlsúlya volt – bár ez nyilván kényelmes helyzetet teremtett, nem beszélve arról, hogy a Magyar Távirati Iroda ingyenessé tett híreit nagyon sok neutrális médium átvette. A kommunikációs siker azonban inkább a pszeudo-, vagy PR-politizálásnak köszönhető: az úgynevezett nemzeti konzultációknak, vagy a nagyon hatásos jelszavak használatának: rezsicsökkentés, Magyarország jobban teljesít és hasonlók. Ez azonban nem folytatható örökké. Ha a társadalomban megerősödik a valóságérzékelés, akkor ezen nem segít semmilyen nemzeti főadó – főleg ötszázalékos nézettséggel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!