hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Útban a segélymentes Magyarország felé
Szavakban minden csodálatos

2014. 11. 13.
Jövőre csökkennek a költségvetés szociális kiadásai, 2018-ra pedig az egész segélyezési rendszer megszüntetése a cél, mert a kormányzat szerint mindenki dolgozni fog. Ennek megfelelően jövőre legalább negyedével csökkenhet a munkanélküli segély – azaz a „foglalkoztatást helyettesítő támogatás” – havi 22 800 forintos összege, az eddigi támogatásokat pedig beolvasztják egyetlen önkormányzati segélybe, amit a helyi vezetők önkényesen oszthatnak a rászorulóknak.

„Legkésőbb 2018-ra egyetlen jövedelempótló támogatásra se legyen szükség Magyarországon, mert elérjük, hogy mindenkinek lehessen munkája” – mondta Orbán Viktor az önkormányzati választások után. Rogán Antal fideszes frakcióvezető szerint az állam a segélyekre költött pénzt fokozatosan a közmunkarendszer bővítésére kívánja fordítani. Így a foglalkoztatást helyettesítő támogatás (FHT) jövőre 17 100 forint lenne, míg közmunkára 90 milliárddal többet, azaz 270 milliárd forintot szán a kormány. A közmunkások létszámát 200 ezerről 254 ezerre emelnék, ami a foglalkoztatási arányt egy százalékkal növelné.

„A szociális ellátásokra lényegesen több pénz jut a jövő évi költségvetésben, mint az idén, valamint július 1-jétől béremelés lehet a szociális szférában” – állította Czibere Sándor szociális ügyekért felelős államtitkár. A minisztériumnak még nem sikerült megállapodást kötni a szakma képviselőivel, akik a Szociális Elégedetlenség Napja címmel többezres tüntetést tartottak a rossz munkakörülmények és a bérezés miatt. A szociális területen dolgozók nettó átlagbére ma 94 ezer forint, ez az egyetlen nemzetgazdasági ág, ahol 100 ezer forint alatt van a bér.

A sikerpropagandával szemben a szegénységi statisztikák és a költségvetési törvénytervezet adatai mást mutatnak. „Gyerekszegénység és szegénység terén a 27 uniós ország rangsorában korábban is csak az alsó középmezőnyben voltunk, de 2010 óta nagyon leromlottak a mutatók” – mondta el Ferge Zsuzsa szociológus a SzocExpo 2014 című szakmai konferencián. A Gyerekesély Közhasznú Egyesület Civil jelentés a gyerekesélyekről 2012–2013 tanulmánya kihozta, hogy 2010–2013 között különösen megnőtt a szegények vagy kirekesztettek aránya mind a gyerekek, mind a teljes népesség körében. 2013-ban már a népesség harmada (33,5 százalék), a gyerekek 43 százaléka tartozott ebbe a csoportba. Az EU-n belül azon 3-4 országhoz tartozunk, ahol a legmagasabb a foglalkoztatott nélküli háztartásban élő gyerekek aránya (15 százalék). Az uniós rangsorokban a mezőny végén állunk, a gyerekszegénység és kirekesztés terén lassan csak Bulgáriát „előzzük meg”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!