hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tömegszervezők - Akik kinyírták a netadót

2014. 11. 06.
Új arcok, naivnak ható politikai elképzelések, mégis friss közéleti aktivitás – a kormányzati tervek visszavonása mellett ez az egyik hozadéka az inter­netadó elleni tüntetéssorozatnak. A megmozdulás főszereplőivel beszélgettünk.

Az internetadóról szóló bejelentést követően Gulyás Balázs az egyik egyetemi órája után hozta létre a Százezren az internetadó ellen elnevezésű Facebook-oldalt. Mire hazaért, látta, hogy „ez egy olyan történet, ami sok embert megfog”, ezért meghirdetett egy tüntetést is a közösségi oldalon. Másnapra több ezren jelezték a részvételüket, így Balázs bejelentette a megmozdulást a rendőrségen, és segítséget kért a civil tüntetésekben nagyobb gyakorlattal rendelkező ismerőseitől. Így indult el az utóbbi évek egyik legjelentősebb kormányellenes tüntetése, ami a főszervező szerint azért „durrant ekkorát”, mert „a 2008-ban még a Fidesz által is ellenzett internetadó látványosan ötletszerű és ostoba tervezet volt, ami nem- csak a felhasználókat és a gazdasági szereplőket terhelte meg, hanem szembe ment a fejlődéssel, és veszélyeztetette az információhoz való szabad hozzáférés jogát”. Hozzátette: az internetadó azért is jelentette az utolsó cseppet sokak számára, mert úgy érezték, hogy a hatalom ezzel a privát szférájukba igyekszik benyomulni.

Személye azért is érdekes, mert a kormány, illetve a hozzá lojális sajtó igyekezett baloldali megmozdulásként láttatni a tüntetéseket, ezért a főszervező MSZP-tagsága mellett azt is hangsúlyozták, hogy ő a párt egyik EP-képviselőjének, Gurmai Zitának a fia. Emellett a Fideszfigyelő blog alapítója, és az Egyenlítő című MSZP-blogba is ír. Gulyás – aki egyébként nyáron kilépett az MSZP-ből – minderre azt mondta, hogy „hiába próbáltak meg az általam mindig vállalt tények mellé féligazságokat keverve mocskolódni, a második tüntetésen még többen voltak, vagyis az emberek az internetadó mellett az álságos kommunikációból sem kértek”.

Gulyás Balázs szerint sikerük azt jelzi, hogy igenis érdemes tiltakozni a kormány „káros” intézkedéseivel szemben, a kérdés inkább az, hogy miként. Azt még ők sem döntötték el, hogy miután a legnagyobb felháborodást kiváltó internetadót „kihúzták a lábuk alól”, hova és hogyan lehet becsatornázni a hatalommal szembeni elégedetlenséget.  Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy miközben a tüntetések számos olyan embert is megmozgattak, akik eddig nem igazán foglalkoztak a politikával, magukat a politikai pártokat sikerült távol tartani. Kezdetben ugyan a Jobbik is igyekezett rászervezni a megmozdulásra, ám – ahogy Gulyás mondta – álláspontjuk zavarossá vált, miután Vona Gábor azzal jött elő, hogy az egész mögött az amerikai kormány, sőt, a CIA áll.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!