„1989-ben odacsapódtam a Fideszhez, de az még nem az a Fidesz volt, mint a mostani” – kezdi történetét az idén ötvenéves egykori adóhatósági munkatárs. Az érettségivel és műszerész végzettséggel rendelkező Horváth úgy odacsapódott az akkor még liberális párthoz, hogy hamarosan ő lett a kőbányai szervezet kampányfőnöke. Az 1990-es parlamenti választáson a kerületben 11 százalékot értek el, ami a Fidesz országos támogatottságának majdnem a duplája volt. Az őszi önkormányzati választáson szintén Horváth irányította a kőbányai kampányt: a 30 fős képviselőtestületbe 9 fideszes jutott be, köztük Horváth, továbbá a ma is aktív Révész Máriusz és György István. (Révész országgyűlési képviselő, György a fővárosi kormányhivatal vezetője.) De van még náluk is magasabbra jutott politikus, akinek a karrierjéhez szintén köze lehet Horváthnak: Áder János. Horváth határozottan emlékszik rá, hogy 1989-ben ő ajánlotta Orbán Viktor figyelmébe Ádert, aki 1990-ben képviselőjelölt lett.
Akkor még az önkormányzat is másként működött, voltak érdemi viták – meséli Horváth, aki 1990-től 1994-ig volt a képviselő-testület tagja. Igaz, nem végig a Fidesz színeiben: 1992-ben kilépett a frakcióból, majd Alternatív Képviselőcsoport néven új csapatot szervezett maga köré, 1993-ban pedig – Fodor Gáborékkal egy időben – elhagyta a pártot is. Horváthnak már akkor is a korrupcióval gyűlt meg a baja. Hamar észrevette ugyanis, hogy a cégek „rámásztak” az önkormányzatra, és elkezdődött a közvagyon kijátszása, széthordása – ki hogy szereti. Konkrétan a Tocsik-ügy Kőbányáig elérő egyik szála, illetve a szál elvarratlanul hagyása miatt telt be a pohár.
„1993-ra kirostálódtak a hozzám hasonló mentalitású emberek.” Hogy kik ők? „Azok, akik nem akartak hasznot húzni a politikából.” És hogyan működött a rendszer, amely viszont kifejezetten hasznot akart húzni? „Kifejezetten primitív módon: például úgy, hogy egy 300 milliós ingatlant az önkormányzat eladott 50 millióért egy strómannak, aki aztán továbbadta a tényleges értékén egy piaci szereplőnek. Az így szerzett 250 milliós hasznot pedig szétosztották a rendszer résztvevői között.” Mindehhez csak az kellett, hogy a képviselő-testület döntést hozzon az ingatlan eladásáról. És az még akár életszerű is, hogy egy monstre szavazás utolsó pontjaként, este tíz órakor szavazásra bocsátott javaslat figyelmetlenségből „átment”. Az viszont már rendszerszerű, hogy amikor kiderült az ügy, jellemzően nem lehetett jogorvoslatot találni. Nos, ebből lett elege Horváthnak, úgy két évvel a rendszerváltás után, szép, új, demokratikus világunk hajnalán. Egyébként – mondja egyáltalán nem elkeseredve – mostanában is így mennek a dolgok: konkrétan ez a modell működött például a VI., a VII. kerületben is, ahol gyönyörű paloták vándoroltak új tulajdonosokhoz, miközben az „okosok” nem kis hasznot realizáltak. Ez persze csak a jéghegy csúcsa, valójában az egész országot így lopták szét – mondja 13 évnyi adóhatósági tapasztalattal a háta mögött – de erről még lesz szó részletesebben is.
2014. 11. 21. (XVIII/47)
