– Egy demokráciában – akár országos, akár helyi szinten – mindig azok döntenek a közjogi tisztségviselőkről, akik részt vesznek egy választáson. Lehet azon vitatkozni, hogy az alacsonyabb részvétel milyen hatással van a legitimációra, de ez a vesztesek okoskodása. Hozzáteszem, csak Budapesten maradt el érdemben a korábbiaktól a választási részvétel, ez az egyik oka, hogy szavazatszám tekintetében Tarlós István valamivel rosszabb eredményt ért el, de győzelme így is imponálóan magabiztos. Négy éve mindenki azt mondta, hogy a Fidesz nemhogy megismételni, de még megközelíteni sem fogja tudni az akkor elért eredményt, most viszont azt látjuk, hogy a lényeget tekintve a kormánypárti dominancia mértéke nem változott. Ráadásul a legtöbb esetben most a kormánypárti polgármesterek és képviselők újraválasztására került sor, így ez már nem megelőlegezett, hanem megszolgált bizalom. A három idei választás eredményét összességében nehéz másként értékelni, mint ahogy Orbán Viktor tette: a demokratikus verseny keretei között a kormánypártok mögött korábban nem tapasztalt mértékű tartós választói összefogás jött létre.
Nem ciki a Fidesznek, hogy olyan polgári nagyvárosokban, mint Debrecen vagy Győr mindössze 35 százalékos részvételi aránynál jönnek ki azok az eredmények, amire ez a sikerjelentés épül? A társadalom kisebbsége lát csak értelmet a szavazásban?
– Ha a részvétel kínos, akkor az valamennyi pártnak kínos kell, hogy legyen, de a győztesnek legkevésbé. Ez a harmadik választás volt idén. Az emberek közül sokan – különösen azért, mert a baloldal összeomlás utáni belső marakodását látva előre lefutottnak érezték a versenyt – inkább otthon maradtak, de ez nem változtat azon, hogy országosan a 2010-estől alig elmaradó részvétel volt. A demokrácia alapelve, hogy tisztségviselők megválasztásánál azoknak a véleménye számít, akik a részvétel mellett döntenek. Az Egyesült Államokban legritkább esetben fordul elő, hogy az elnökválasztáson való részvétel az ötven százalékot eléri. Ez mégsem vet fel legitimációs kérdéseket.