A tartótiszt nyomasztó, mert egy nyomasztó korról, a Kádár-féle diktatúráról szól. Izgalmas, mert első kézből tudhatjuk meg, hogyan tartották kéz alatt a kommunisták az évszázadokon át nagyhatalmú egyházakat. Felkavaró, mert a szemünk előtt találkozik a megnyomorított ember és egykori nyomorgatója. És lehangoló, mert az is kiderül, hogy sok esetben milyen olajozottan működött a rendszer – az erkölcsi bűnökkel terhelt egyházi emberek könnyű zsarolhatósága vagy éppen gátlástalan karriervágya miatt.
A tiszt 1963-tól a Komárom Megyei Rendőr-főkapitányságon teljesített szolgálatot, majd 1986-ban a fővárosba került. A Belügyminisztérium III/III-1-b alosztályának vezetőjeként alezredesi rangban irányította az egyházak megfigyelését egészen a rendszerváltásig. Elmondásából kiderül, hogy munkája során nem csak hálózati személyektől kapott információkat: voltak olyan egyházi kapcsolatai, akikhez félévente, negyedévente ellátogatott egy üveg borral, és akik beszervezés nélkül is ellátták hírekkel. Cserébe ő is segített nekik információkkal, például, hogy sikeresen illeszkedjenek be új szolgálati helyükön, vagy hogy tisztában legyenek vele, kikkel szemben kell óvatosnak lenniük.
A tartótiszt is megerősíti, hogy a rendszerváltás után sok B-dossziét megsemmisítettek, a hálózati személyek érdekében sok hamisított adat került a kartonokra, a dossziékból „becsületből” sokszor kivettek bizonyos kartonokat. Az alezredes szerint ez kötelessége lett volna minden tartótisztnek, hogy így védjék a hálózatukba beszervezett hálózati személyeket. Varga Ágota rendező több olyan beazonosított ügynököt is megtalált, akiknek azonban eltűnt a 6-os kartonja. „Ez hiba”, konstatálja a tiszt. Hogy mennyi mindent nem tudhatunk a titkosszolgálatokról még 25 évvel a rendszerváltás után sem, azt jól példázza a filmnek az a része, ahol a tartótiszt elmondja: nyugdíjazásakor titoktartási szerződést írt alá, és szerinte az ma is érvényben van. „Majd ha minden nyilvánosságra kerül, akkor jöhet hozzám” – mondja Varga Ágotának, és hozzáteszi: akkor is tud majd újat mondani.
2014. 10. 31. (XVIII/44)
