hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Falus, Bokros és a többiek
Mentenék a menthetőt

2014. 10. 02.
Nagy valószínűséggel a Fidesz – persze, ha megkapták volna a rendezés jogát – sem tudta volna a jobboldal számára előnyösebb formában megrendezni a baloldal fővárosi, amúgy öngyilkos stratégiának tűnő produkcióját Falus Ferenc visszalépése kapcsán. Több vezető baloldali politikus is annyit mondott lapunknak, hogy sírni tudna az „eredményen”, fájó számukra a saját „bénaságuk”. Az igazság az, hogy bizonyára nem a Fidesz hozta össze ezt a mutatványt, de közvetve, a választási szabályok babrálásával nagyon is hozzájárult a helyzet kialakulásához. Csapdát állítottak az ellenzéknek, amibe ellenfeleik szépen begyalogoltak.

Négy éve, 2010-ben az önkormányzati választások előtt a Fidesz inkább szigorította a választáson való elindulás szabályait. Emlékezetes, hogy a sajtót az a kérdés izgatta, vajon az LMP-s Jávor Benedek képes lesz-e összegyűjteni több tízezer ajánlást (a választásra jogosultak 2 százaléka, azaz körülbelül 28 ezer volt a limit) ahhoz, hogy főpolgármester-jelöltté válhasson. 2010 után azonban pártszakadások történtek, az MSZP-ből kivált a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, az LMP-ből a Párbeszéd Magyarországért párt, illetve új pártok is létrejöttek, mint például a Bajnai Gordon fémjelezte Együtt, valamint Bokros Lajos MOMA nevű pártja, illetve Fodor Gábor elnökségével az eleddig mérhetetlen támogatottságú Liberálisok.

Időközben a Fidesz vezetői is „paradigmaváltáson” estek át, hiszen a szigorítás helyett a lazítás politikáját vették elő, azaz könnyebbé tették a választásokon való elindulást. Az országgyűlési voksoláson több százmillió forintot is „feldobtak” arra, hogy új pártok számára még a kampányköltségekhez is hozzájáruljanak. Bár a nagyobb ellenzéki pártok az utolsó pillanatban összefogtak, de több választókörzetben (például Pesterzsébet és Újpalota) balol­dali identitásúnak tűnő – azóta fantommá vált – minipártok elvittek annyi pár száz szavazatot, hogy az összefogás – Mesterházy, Bajnai és Gyurcsány – jelöltjei a szoros „állású” kerületekben is többnyire elveszítsék az egyéni körzetüket. A Fidesz kétharmados – amúgy egyetlen képviselői mandátumon múló – parlamenti többségéhez ez a trükk is hozzájárult.  (Igaz, az alkotmányozó többség nagyobb mértékben múlt – legalábbis elemzők szerint – a határon túli szavazatok beszámításán, legalább egy mandátum erejéig, illetve a győztes kompenzáció fura szabályán, ami további 6 mandátumot generált a Fidesz–KDNP számára. Így a választókorú lakosság alig egyharmadának a támogatásával közel 70 százalékos parlamenti többséget konstruáltak – a szerk.)  

Az önkormányzati választásokon is liberalizált a Fidesz. Mint írtuk, 2010-ben – egy kicsi, tagság nélküli párt számára nehezen összegyűjthető – 28 ezer ajánlás kellett ahhoz, hogy valaki főpolgármester-jelölt legyen. És egy választó csak és kizárólag egy jelöltet támogathatott az indulásban. Idén ellenben csupán 5000 ajánlást kellett összeszedni, és bevezették a többes jelölés intézményét. Ez azt jelenti, hogy egy választó a szimpla aláírásával annyi jelöltnek segíthetett az indulásban, amennyinek csak akart, így lényegesen könnyebb lett „ringbe szállni”. Egyébként ezt a kormánypártiak azzal magyarázzák, hogy a demokrácia kiteljesedése, hogy szinte az indul el, aki akar, hisz a választhatóságot, sőt, az esélyegyenlőséget növelték az ilyen jellegű intézkedéseikkel.  

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!