– Mindig is csodálkozom azon az elég jól meghatározható kör próbálkozásán, amely megpróbál engem kétségbeesett következetességgel valami humortalan embernek beállítani. Ezen a gimnazista barátaim – akikkel máig havonta összejövünk – rendre ordítva nevetnek. Humor nélkül nem lehet élni. Abban az illúzióban élek, hogy viszonylag szókimondó vagyok, ezért az ilyen mondatokat a pillanat szüli. Az Ön által említett esetben is ez történt: a Vigadóban egy egész más jellegű rendezvényen vettem részt, és azt követően egy újságírói kérdésre válaszoltam ezt az azóta tényleg sokat idézett mondatot. Egyáltalán nem készültem arra, hogy ez téma lesz, de ez jutott eszembe, amikor egy Lázár Jánost érintő ügyről kérdeztek.
Ebben a „nem Mindenható” kifejezésben azért elég sok minden besűrűsödött. A végrehajtó hatalmat tekintve Lázár János az ország második embere, miközben Ön egy olyan politikus, akire közvetlenül a legtöbben szavaztak. Azért egy ilyen megjegyzésnek nemcsak éle, hanem súlya is van.
– Nem gondolkodom én ezen ennyit. Felesleges azt méricskélni, ki hányadik a rangsorban. Úgy vagyok vele, hogy Lázár János miniszter úr nemrégen még polgármestertársam volt egy sokkal kisebb településen, mint Budapest. Most miniszter lett, azon túl, hogy persze jogilag sem vagyunk függelmi viszonyban egymástól, ezért nem hinném, hogy volna bármi akadálya annak, hogyha az embernek feltesznek vele kapcsolatban egy olyan típusú kérdést, amiben ráadásul úgy érzi, hogy igaza van, akkor ne mondhatna spontán módon valamilyen félig tréfás, félig komoly megjegyzést. Fogalmam sincs, hogy miféle etikát vagy udvariassági szabályt sértene ez. Még durva sem voltam. Nem beszélve arról, hogy generációnyi korkülönbség van közöttünk.
2014. 09. 26. (XVIII/39)
