hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megváltozott életek

2014. 09. 30.
2014 tagadhatatlanul a választások éve: tavasszal zajlott le az országgyűlési és az európai parlamenti választás, októberben pedig az önkormányzati képviselőkre voksolhatunk majd. A civil szervezetek és az egyházak szempontjából a személyi jövedelem­adóból elkülöníthető egyszázalékos felajánlás lehetősége számít a legjelentősebb „szavazásnak”, amikor is a társadalom, a politika és a közélet előtt egyaránt megmérettetnek.

Míg a hívek valószínűleg elsősorban az egyházak hitéleti tevékenységére reflektálnak, addig a szimpatizánsok szíve a karitatív és oktatási tevékenység iránt nyitottabb. Nagy kérdés, hogy a 2014-es adófelajánlási adatok mennyire adnak hiteles képet az egyházak e területeken – és ezáltal sok esetben automatikusan a hitéletben is – elfoglalt központilag megerősített szerepéről.
2014-ben az egyházak számára felajánlott egyszázalékos összeg 12 százalékkal csökkent, az összes felajánlások száma pedig 9,3 százalékkal. A felajánlásra jogosult adózók kétharmada idén sem élt az egyházaknak adható egyszázalékos lehetőséggel. Ennek oka lehet, hogy sokakban még mindig nem tudatosult: a civil szervezeteknek felajánlható egy százalék mellett az egyházaknak plusz egy százalékot lehet juttatni. Igaz, az elmúlt években zavart okozhatott az is, hogy az államilag elismert, bevett egyházak számát az új egyházügyi törvény erősen karcsúsította. Számos, korábban elismert kisegyházat támogató felajánlás így a történelmi egyházaknál vagy az erőteljes karitatív tevékenységet folytató közösségeknél találhatott otthonra.
2014-ben azonban úgy tűnik, visszarendeződés indult meg, amelynek vesztesei a történelmi egyházak lettek. A Magyar Katolikus Egyházhoz beérkezett felajánlások száma 10,52 százalékkal, a Magyarországi Református Egyházé 9,23 százalékkal, a Magyar Evangélikus Egyházé pedig 7,74 százalékkal csökkent. A felajánlások számát tekintve stabilan negyedik Hit Gyülekezete tizedik éve töretlenül növeli szavazótáborát, ebben az évben több mint 9 százalékkal. A tabellán az utána következő Magyarországi Baptista Egyház 1,86 százalékos növekedést realizált.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!