hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ebola-frász: a halottkultusz miatt terjed a halálos kór
Vidám Afrika, rettegő Európa

2014. 09. 06.
Ma az ebolás megbetegedésekkel kapcsolatban gyakran két végletes hozzáállás tapasztalható: a fejlett világban, ahol elenyésző a veszély, eltúlozzák azt, és halálos járványtól rettegnek, a betegség sújtotta Nyugat-Afrikában pedig sok helyütt el sem hiszik, hogy a betegség egyáltalán létezik. Szlávik Jánossal, a Szent László Kórház infektológusával beszélgettünk.

Amikor megkerestem, azt válaszolta, annak ellenére nyilatkozik, hogy megfogadta: befejezi az interjúadást. Miért?
– Úgy érzem, nyáridőben felkapott témáról van szó, ami csak pánikkeltésre jó, és nem szívesen gerjeszteném tovább a félelmeket. Magyarországon ugyanis nincs félnivaló ezzel kapcsolatban, ahogy egész Európában sem. Afrikában a halottak száma máig nem éri el a kétezret, miközben ugyancsak Afrikában naponta halnak meg ugyanennyien maláriában vagy az éhínségtől, és ezekből sajnos mégsincs ekkora hír.
Mégis Magyarországon a külföldi diákok tanévkezdésre történő érkezése miatt most például az orvosi egyetemeken komoly óvintézkedések zajlanak.
– Igen, ez egyrészt jó, mert megnyugtatja a lakosságot, de az afrikai diákok kötelező szűrését kicsit túlzottnak tartom, ha nincsenek tüneteik. Ezek a hallgatók zömükben nem is az Ebola sújtotta országokból jönnek, hanem például Nigériából, ahol nincs is járvány.
Ott miért nincs?
– Mert Nigériában kiépítettebb egészségügy és szigorú katonai rezsim van, így azonnal izolálják és fegyveresen őrzik a fertőzésgyanús személyeket, ezért eddig mindösszesen 14 ebolás eset fordult ott elő. Ez nem mondható járványnak, de az eddigi összes, 2000-3000 megbetegedést is erős túlzás annak mondani, a megbetegedések üteme pedig lassul.
Guineában, Sierra Leonéban vagy Libériában miért nagyobb a fertőzöttség?
– Valóban Afrika nyugati részét, és nem az egészét érinti az Ebola. A szerencsétlen az volt a dologban, hogy az első megbetegedést egy olyan településen észlelték, amely e három ország közös határánál fekszik, ahonnan rokoni és egyéb kapcsolatok révén a vírus könnyen terjedt tovább, elsősorban tömegközlekedési eszközökön. Ennek oka a kiépítetlen egészségügy éppúgy, mint a hagyományos társadalmi szokások, például a halottkultusz. Az ottani emberek elutasítják az európai gondolkodásmódot és a sámánoknak hisznek, nem az orvosoknak, akiket egyenesen az ellenségeiknek és vírushordozóknak tekintenek. Hozzáteszem: már ahol egyáltalán elhitték, hogy Ebola van, mert sokhelyütt ezt is tagadják, például Libériában, ahol a kórházból megszöktették az ebolás betegeket. Magam is találkoztam már olyan afrikai pácienssel, aki tagadta például a HIV-vírus létezését.
Magyarország felkészült az Ebola-vírus „fogadására” diagnosztikai, gyógyítási szempontból?
– Igen, Magyarországon adott esetben laborvizsgálattal 4 óra alatt ki lehet mu­tatni a vírust, és a megfelelő infrastruktúra is adott egy beteg ellátásához. Eddig két, az érintett országok valamelyikéből hazánkba érkező személy közül egyiknél sem mutattak ki Ebola-vírust. Attól, hogy egy fekete bőrű személy lázas, még nem kell feltétlenül Ebolával gyanúsítani és karanténba zárni, ez bebizonyosodott a saját praxisomban is.
Tényleg sikerül majd Afrikán belül tartani az Ebolát?
– Persze. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 6-9 hónapos stratégiát dolgozott ki – körülbelül ennyi idő alatt sikerül majd visszaszorítani a betegséget. Most megmozdult a fejlett világ, sok helyről kapnak segítséget az érintett afrikai országok. A nemzetközi erőfeszítések talán egyszer eljutnak odáig is, hogy ezekben az országokban kiépül egy alapszintű egészségügyi ellátás. A fejlett világ a maga érdekében sem árt, ha minél jobban támogatja ezt. Ám, az mégiscsak elgondolkodtató, hogy például a malária ellenszerének a kifejlesztésére, amely szinte tizedeli az afrikaiakat, máig nem áldoznak különösebben a nyugati országok. Ez ugyanis nem HIV, a malária sokkal kevésbé fenyegeti az Afrikán kívülieket. Az Ebola vagy a malária ugyanis nem olyan, mint például a valóban nagyon veszélyes madárinfluenza-vírus, amelyből szerencsére legutóbb sem lett járvány. De az biztos, hogy a mai világban pár hónap alatt meg lehet találni egy vírus ellenszerét, persze az alkalmazhatóságig több időre van szükség.
 Az Ebola ellenszérumának kifejlesztését sem kapkodták el.
– Nehezen hiszem, hogy a 40 éve ismert Ebola-vírusra– amelynek biológiai fegyverként való használata is felmerült–, nem találtak még hatékonyabb ellenszert az amerikai katonai laboratóriumokban, mint amelyeket most kísérleti szerekként a WHO kivételesen embereknél is enged alkalmazni. Persze azt sem lehet biztosan tudni, hogy a két amerikai beteg, akik gyógyultan távoztak az amerikai kórházból, a kísérleti gyógyszertől gyógyultak-e meg. Ha egy ebolás beteg megéri a 8-10. napot, akkor nagy valószínűséggel meggyógyul. Ha megvan egy alap védőfelszerelés, amit mi is használunk a kórházban – kesztyű, maszk, védőszemüveg, kapucnis ruházat –, akkor gyakorlatilag nincs esély arra, hogy a beteg testnedvei, azaz vére, izzadtsága, nyála bekerüljenek a szervezetünkbe. Sajnos ott, ahol a szakszemélyzet meghalt, a legelemibb felszerelések is hiányoztak.
Ön nem fél?
– De, annyira igen, hogy gyanú esetén én is beöltözöm, de olyan holdjáró szkafanderre, mint amilyeneket a hírekben látni, nincs szükség, ez csak gerjeszti a valamiféle halálos kórtól való rettegést. Az az érzésem, hogy az egész jelenséggel kapcsolatban A Vírus című film él máig az emberek tudatában, a HIV-vírusról is sokan hiszik még azt Magyarországon, hogy az cseppfertőzéssel terjed, mint az influenza.
Magyarországon van-e esetleg olyan aktuális kórokozó, amitől jobban kell tartani?
– Nincsen, amúgy pedig a magyar népesség oltottsági mutatói regionális viszonylatban kiemelkedően jók. A következő influenzaszezon úgy tűnik, hogy veszélyesebb lesz, mint az előző években, mert jelenleg Ausztráliában a szokásosnál kétszer többen betegednek meg, súlyosabbak a tünetek és nagyobb a mortalitás.
Uniós szinten a nyomortelepek felszámolását tűzik ki célul, mondván: ezek régen látott járványok gócpontjai is lehetnek. Ez mennyire reális veszély nálunk?
– Kétségtelen, hogy a legveszélyesebb típusú hepatitisnek, a hepatitis A-vírusos májfertőzésnek ma már nem szabadna előfordulnia, mégis hazánkban sem szokatlan, hogy akár regionális szinten is rendre járványszerű méreteket öltsön. Ennek oka a szegénység, a rossz egészségügyi ellátás, a közművek, az elemi higiéniai feltételek hiánya. Gyakran kerülnek be hozzánk hepatitises besárgult betegek, de a betegség gyógyítható.

A WHO intézkedései

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szombati bejelentése szerint további 500 betegágyat állít be a libériai főváros, Monrovia kórházaiban az Ebola-betegek ápolására a következő másfél hónapban. A nyugat-afrikai Ebola-járvány Libériát sújtja a leginkább, 1082 fertőzött beteget regisztráltak az országban, közülük 624 meghalt. A járvány terjed még Sierra Leonéban, Guineában és Nigériában is. A négy országban regisztrált fertőzöttek száma 2615, ezen belül a halálos áldozatoké 1427. A WHO pénteken jelentette be, hogy hosszabb távú, 6-9 hónapos stratégiát fogadott el a járvány megfékezésére. A Sierra Leone-i parlament sürgősséggel törvényt fogadott el arról, hogy két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható az, aki „eltitkol egy Ebolával vagy más hasonlóan súlyos betegséggel fertőzött beteget”. Kérdés, hogy a törvények mennyire lesznek betarthatók. Gabon bejelentette, hogy felfüggeszti a légi és a tengeri közlekedést az Ebola sújtotta országokkal, vízumkötelezettséget vezet be az ezen államokból érkezőkkel szemben. Elefántcsontpart kormánya szombaton azt közölte, hogy az Ebola terjedése miatt lezárják a határt Libéria és Guinea irányából.
Szenegál péntek este jelentette be, hogy megtagadja a leszállási engedélyt minden géptől, amely olyan országból érkezik, ahol számottevő az Ebola-fertőzöttek száma. Ez a döntés akadályozhatja a nemzetközi szervezeteket a járvány megfékezésében – állapította meg a Reuters brit hírügynökség. Ugyanis több segélyszervezet regionális központja Dakarban van az ország viszonylagos politikai stabilitása miatt. Mind a WHO, mind az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű szervezet innen akarja indítani repülőgépeit a járvány sújtotta országokba. A WHO már többször közölte: nem tanácsolja, hogy a járvány miatt utazási korlátozásokat vezessenek be az Ebolával sújtott országokkal szemben, mert ez csak nehezíti az élelmiszerek és egyéb szükséges áruk szabad áramlását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!