„Ha megnézem, hogy mi történik nap mint nap az oktatásban, és milyen eredményességgel végezzük a munkánkat, akkor nem tudok jó hírekről beszámolni” – ismerte el Orbán Viktor miniszterelnök az oktatási rendszer teljesítménye kapcsán egy hete az M1-en. A miniszterelnök a PISA-felmérést hozta fel negatív példának, ahol minden téren, így a digitális tudás és a problémamegoldó képesség terén is alulteljesítettünk. „Süllyedünk, ráadásul nemzetközi összevetésben az oktatási rendszerünk teljesítménye egyértelműen gyengül. Ha pedig nem mi leszünk Európa egyik legokosabb népe, akkor nem leszünk versenyképesek” – fogalmazott a kormányfő.
A problémát, amelyet más országokban több évtizedes össztársadalmi erőfeszítések és a miénkkel homlokegyenest ellenkező oktatáspolitikai intézkedések révén oldanak meg, Hoffmann Rózsa szakállamtitkár egyszerűen elintézte: körlevélben szólította fel az iskolaigazgatókat, készítsenek kétéves tervet arra, hogy a diákok a következő, 2015-ös PISA-felmérésben már jól teljesítsenek.
Szakemberek szerint viszont rendszerszintű változtatás nélkül kizárt a javulás. Ez biztosan nem lesz lehetséges egy olyan köznevelési rendszerben, ahol az iskolák kaszárnyák, a pedagógusok kiképzőtisztek, a tanulók janicsárok – mondta el Magyar Bálint volt oktatásügyi miniszter az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság közoktatási törvénytervezetének bemutatóján. A dokumentum egy konszenzuson alapuló minimumtervezetnek tekinthető, amely a demokratikus alapelveken nyugszik. „A tervezet olyan változtatásokat tartalmaz, amelyek egyszerű többséggel megszavazhatók, s egyben orvosolják a közoktatásban előállt legsúlyosabb problémákat, a túlközpontosított rendszer ésszerű visszabontását célozzák. A hatályos köznevelési törvény egyik legsúlyosabb vonása, hogy a mindenkori kormányrendeletek hatáskörébe utalt stratégiai kérdéseket, ami súlyosan destabilizálta a rendszert” – mondta el kérdésünkre Szüdi János jogász, a 180 oldalas tervezet megfogalmazója, volt szakállamtitkár. A törvény megalkotói között megtaláljuk mindazokat a szakmai szervezeteket, melyeket a kormány kihagyott a konzultációkból.
„Ha szeptemberben újabb három évfolyamon folytatódik a felmenő rendszerben bevezetett tanterv szerint az oktatás, akkor azt ki kell futtatni, és 12 évet várhatunk. Eközben minden évben tízezer gyerek esik ki az iskolarendszerből, és további 30-40 ezer gyerek olyan szakiskolai képzést kap, amivel nem fog tudni boldogulni” – érzékeltette a helyzet drámaiságát Szüdi. Jelen pillanatban készen áll ahhoz minden, hogy intézmények tucatjait zárják be, és a pedagógusokat megtizedeljék, miközben az elitoktatást lényegében átengedték az egyházaknak. A jogi feltételek megvannak, s a szakember szerint a pénzügyi kényszer rá fogja bírni a kormányt tervei megvalósítására, amelyekhez ebben a tanévben csak a választások miatt nem kezdett neki.
A szakjogász hangsúlyozta: törvénytervezetük azokat a vívmányokat hozná vissza, amelyeket 1985-től 2010-ig a szakma általánosan elfogadott, és amelyek megfelelnek a nemzetközi egyezményeknek. Így visszaemel olyan alapfogalmakat, mint az esélyegyenlőség, a vallás- és lelkiismereti szabadság, az egyenlő bánásmód elve vagy a gyerekek mindenek felett álló érdeke.
A törvényalkotók szerint az abszolút központosítás helyett mindenekelőtt a tanítási és tanszabadság visszaállítására, világnézetileg el nem kötelezett közoktatásra lenne szükség. Az iskolák közti óriási (PISA-mérések szerint közel 70 százalékos) teljesítménybeli különbségeket egy független minőségbiztosítási rendszer alapján, a források differenciált elosztásával csökkentenék. „Az egész törvénynek az a filozófiája, hogy járási, tankerületi szinten szerveződjön meg az oktatás, s ezzel együtt a hátrányok kompenzálása is, azaz ott biztosítsanak szakmai és anyagi támogatást, ahol erre szükség van. A járási szint egy olyan egység, amelyben szakszerű irányítási rendszer valósítható meg, és újjászervezhetők a pedagógiai szakmai szolgáltatások és egyéb szakellátások is, melyeknek elsődleges szerepük volt a felzárkóztatásban” – mondja Szüdi, hozzátéve, hogy a diszfunkcionálisan működő KLIK-et megszüntetnék, miként a Nemzeti Pedagógus Kart is.
Az iskolák egységes finanszírozását úgy képzelnék el, hogy minden önkormányzat közreműködne a közoktatás finanszírozásában, akár van intézménye, akár nincs. Ezzel a központi költségvetésen kívül szükséges kiegészítő forrást biztosítanák, miáltal lehetőség nyílna országos viszonylatban egy forráskiegyenlítő alap létrehozására, pénzek átirányítására a tehetősebb önkormányzatoktól a szegényebbek felé.
A törvény minden lényeges ponton korrigálná a rendszert, és meghagyná a korábbi Nemzeti alaptantervet. A hátrányos helyzetű gyermektömeg későbbi boldogulása ugyanis elképzelhetetlen a kompetenciák fejlesztése nélkül. A 18 éves tankötelezettségi korhatár visszaállításával is azt ösztönöznék, hogy a gyerekek a lehető legtovább jussanak az oktatási rendszerben. „Ehelyett most a rosszabb tanulókat minél nagyobb tömegben elküldik kétkezi munkásnak, miközben tönkretették a szakképzést, és levitték a tankötelezettségi korhatárt 16 évre” – mondja Szüdi, utalva arra is, hogy a korai iskolaelhagyók aránya 12 százalékra nőtt, amivel a 21. helyre csúsztunk le az EU-ban.
2014. 04. 11. (XVIII/15)
