hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szomorkodó Vona

2014. 04. 10.
Bár a választások éjszakáján Vona Gábor kudarcként értékelte a Jobbik eredményét, másnapra már derűsebben látta a történteket. A számok a másnapi Vonát igazolják, és egyben azokat, akik aggodalommal tekintettek a legnagyobb európai  szélsőjobbos alakulat további térnyerésére. A Jobbiknak csak néhány civil állt útjába.

Ahhoz képest, hogy a Jobbik százharminc­ezerrel növelni tudta 2010-es szavazatainak számát, meglehetősen csalódott légkörben zárult a párt eredményváró rendezvénye. A Kongresszusi Központba szervezett összejövetelen ezúttal nem voltak gárdaruhás résztvevők, a várakozásokhoz képest gyengébb eredmények érkezésével párhuzamosan pedig a kikészített ételeket is elvitték.

Vona Gábor és társai éjfél körül álltak ki a kamerák elé. A pártelnök azt mondta, nem érték el céljaikat, mert folytatódik az elmúlt 24 év. Vona másnap korrigált: Facebook-bejegyzésében azt írta, mégiscsak eredményesek voltak, hiszen idén közel egymillióan szavaztak a Jobbikra, és számos körzetben megelőzték a baloldali összefogás jelöltjét.

2010-ben 855 ezer, idén 983 ezer szavazatot kapott a Jobbik országos listája. Ez 15 százalékos növekedést jelent, ami sikerként is elkönyvelhető. Ugyanakkor, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy a baloldali összefogás 25 százalékkal nőtt saját, 2010-es eredményéhez képest (990 ezer, illetve 1244 ezer), az látszik, hogy a Jobbik nem közelített a második helyért zajló harcban a riválishoz, hanem tovább nyílt az olló. Persze, ha úgy nézzük, hogy a baloldali összefogás öt pártból állt, az is reális feltételezés, hogy a Jobbik egyenként mindegyiket megelőzte volna. A torz választási rendszernek köszönhetően mindenesetre a 23 fős új Jobbik-frakció parlamenti súlya – 11,6 százalék – elmarad a 2010-eshez képest (12,1 százalék). Abban feltehetőleg senki nem hitt komolyan, hogy Vonáék legyőzhetik a kormánypártokat – noha Vona végig ezt ígérte –, az egyesült baloldal megelőzésében azonban tényleg bízhattak. Mégpedig abból kiindulva, hogy a Jobbikot mindeddig rendszeresen alulmérték, így az elemzők által várt 19-23 százalékos eredményt a pártban megfejelték további 5 százalékkal, márpedig így tényleg megverhették volna a 26 százalékkal végző balos szövetséget.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!