hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Retteghet-e a kuruc.infótól a református egyház?
Egy jogtanácsos harca ifjabb Hegedűs ellen

2014. 01. 09.
Fordulatokban gazdag folytatást hozott a Szabadság téri református templomban tartott Horthy-szoboravatás. Az egyház jogtanácsosa hivatalvesztést indítványozott a főszervező ifjabb Hegedűs Lóránt ellen, ám szilveszterkor úgy nézett ki, hogy még vizsgálat sem lesz. Most úgy tűnik, januárban ítélet is születhet.

A nemzetközi sajtó is felfigyelt a novemberi Horthy-szoboravatásra: a jobbikos lelkész, ifjabb Hegedűs Lóránt által szervezett provokatív eseményen a több százezer zsidó származású magyar állampolgár haláláért felelőssé tehető kormányzót méltatták mellszobra leleplezése kapcsán. Az eseményen a Jobbik több más politikusával is képviseltette magát, többek között ott volt szervezőként ifjabb Hegedűs felesége, aki egyben a parlament jegyzője is. A szoboravatással szemben jelentős tiltakozás bontakozott ki a helyszínen, az antifasiszta ellentüntetők többször annyian voltak a Szabadság téren, mint a horthysták a téren álló református templomban.

A református egyház elítélte a szélsőjobbos kötődéséről és gyűlölködő kirohanásairól ismert lelkész botrányos akcióját, és vizsgálatot indított. Igaz, az első nyilatkozatokban csupán amiatt, hogy ifjabb Hegedűs politikai rendezvényt tartott a templomban: „Az illetékes egyházmegye esperesét sürgősséggel fegyelmi felelősség megállapítására irányuló vizsgálatra kértem fel, külö­-nös tekintettel arra, hogy ifj. Hegedűs Lóránt magatartása megfelel-e a lelkészekről szóló törvénynek, vagy­is megtett-e mindent egyháza jó híréért, kerülte-e a megbotránkozást kiváltó magatartást, tartózkodott-e olyan tevékenységtől, amely megoszt­hatja egyháza közösségét. A vizs­gálat lefolytatásáig csak megütközésemet tudom kifejezni, hogy egyházunk közfelfogását és korábbi megnyilatkozásait semmibe véve, a keresztyéni közösséget lejáratva a Szabadság téri református templomban provokatív politikai akciót szerveztek” – írta Szabó István püspök.

November 5-én Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke fegyelmi vétség megállapítására irányuló vizsgálat lefolytatását kérte az illetékes egyházmegyétől. Ezt követően Horváth György, az egyházmegye jogtanácsosa összegyűjtötte a hozzáférhető információkat, tanúkat hallgatott meg, és megfogalmazta a „vádat”: „Az istentisztelet középpontjában nem igemagyarázat állt, az esemény nagy részét Horthy Miklós méltatása tette ki. Felszólalt többek közt a zsidó származású képviselők listázásának követeléséről elhíresült Gyöngyösi Márton jobbikos parlamenti képviselő. A szószék mellett két csendőregyenruhás személy állt; ilyen csendőrök működtek közre több százezer magyar zsidó deportálásában 1944-ben.” Horváth azt indítványozta, hogy fosszák meg hivatalától a lelkészt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!