hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Jobbik kormányzó párt szeretne lenni
– mondja Krekó Péter radikalizmuskutató, a Political Capital igazgatója

2013. 12. 27.
Toroczkai László ásotthalmi győzelme a Jobbik új stratégiájának, a mérsékeltebb, kevésbé megosztó jellegű arculatának a sikerét jelenti-e?– Toroczkai a Jobbikhoz tartozó legszélsőségesebb politikusok egyike, aki már számos erőszakos cselekményben is részt vett (székházostrom 2006-ban, Bank Center elleni támadás). Nem hiszem, hogy a Jobbik országos kampányának hatása csapódott volna le a helyi választási eredményekben. Ha az Ásotthalmon történtekért van felelőssége a nagyobb politikai erőknek, akkor az az, hogy még mindig ott tartanak, hogy a szélsőségesek minden egyes pozíciószerzéséért kizárólag egymást hibáztatják, miközben magára a szélsőjobboldalra nem fordítanak kellő figyelmet. Pedig észre kellett venni Toroczkai gazdasági terjeszkedését és jól működő kormány- és politikaellenes populizmusát a településen. Továbbá, hogy a Jobbik nemcsak az ország északkeleti megyéiben és nem pusztán a szegényebb, romák által sűrűn lakott településeken képes egy-egy jó választási szereplésre.Korábban voltak a Jobbikban olyanok, akik a párt európai jellegű radikális mozgalmakra jellemző gondolkozásmódját vették volna át, például kevesebb antiszemita-gyanús témát tűztek volna a zászlajukra. Ők győztek a párton belül, vagy csupán egy trükk tanúi lehetünk a „mérsékelt Jobbik” topikkal?– A Jobbik „mérsékeltebb” arculata egyelőre csak a felszínen jelent bármiféle változást, a párt politikájában továbbra is egyértelműen jelen vannak az antiszemita, romaellenes politika elemei. A fő célja a Jobbik „irányváltásának”, hogy a fiatalok körében vonzó párttá tegye a Jobbikot, és az első szavazók körében minél több választót szólítson meg. A Jobbik az utóbbi időszakban rendkívül tudatosan kampányol. Ennek része Vona Gábor „egyszerű ember” kampánya is, melynek keretében minden héten más foglalkozást próbál ki. Ha ezek a lépések egyébként sikeresnek bizonyulnak, és növelik a Jobbik népszerűségét (aminek már vannak kezdeti jelei), abból a Jobbik azt a következtetést vonhatja le, hogy szélsőséges üzenetek nélkül is sikeres lehet a politikája, és egy mérsékeltebb populista irányba tolódhat el.A Jobbik „mozgása” mögött az a számítás húzódhat meg, hogy a választások után az eredmények függvényében partnere lehessen a Fidesznek? Egyáltalán előállhat-e az a helyzet, hogy a Fidesz-KDNP formálisan vagy informálisan együttműködik a Jobbikkal?  Rogán Antal és Harrach Péter is visszafogottan nyilatkozott az  ásotthalmi eredményeket értékelve, valahogy úgy, hogy tiszteletben tartják az emberek döntését, de nem szörnyülködtek.– A Jobbik biztos, hogy szeretne kormányzó párt lenni a következő ciklusban, és a „mérséklődés” irányába tett kísérletek ezzel a törekvéssel is összefüggnek. Jelenleg ugyanakkor nagyobb a valószínűsége annak, hogy a Fidesznek nem lesz szüksége a Jobbik támogatására, mert meglehet az egyszerű többsége nélkülük is. A Jobbik frakciója várhatóan arányaiban is kisebb lesz, mint most, mert a párt az egyik fő vesztese az új választási rendszernek. Ez csökkenti, de nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a Jobbik adott esetben királycsináló lehessen, vagy a kétharmadhoz kelljen a támogatása. Biztos egyébként, hogy a Fidesz nem szívesen menne bele egy koalícióba a Jobbikkal, de ettől még ennek a forgatókönyvnek az elvi valószínűsége nem zárható ki. Való­szí­nűbb azonban, hogy fel sem merül majd ez a kérdés.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!