Megjön Bajnai, oldalán az elegáns Szelényi Zsuzsa. Az idősotthon vezetője, Donáth László evangélikus lelkész, egykori szocialista parlamenti képviselő fogadja, majd kalauzolja őket, illetve minket, a sajtó képviselőit is. A szép épület belső kertjébe megyünk, Bajnai kezet fog 10-12 szépkorú hölggyel. „Vannak fiúk is”, szól oda egy fehérszakállú úr, így aztán Bajnai vele is kezet fog. Elkezdődik az ismerkedés. Egy szintén elegáns idős hölgy fonja a beszélgetés fonalát, ő nem az otthon lakója. Bajnai elegáns öltönyben, összekulcsolt kézzel áll és többnyire hallgat, kicsit úgy fest, mint a frissen érettségizett fiú, aki megannyi nagynéni és nagyszülő társaságában próbál a lehető legudvariasabb és érdeklődő lenni, de azért nem teljesen rászabott a szerep.
Hamar kiderül, hogy van Magyarországon sétálómozgalom, amelynek a tagjai sokat és rendszeresen sétálnak, ráadásul országszerte több ezren vannak. Még mindig az első hölgy beszél, amikor egy másik megszólít egy harmadikat: „Ági, te honnan jöttél?” „Újpestről”, feleli a megszólított hölgy. „De nem gyalog, ugye?”, szólal meg Bajnai. Nem. Nevetünk, én azonban nem tudom, hogy Bajnai is viccnek szánta, vagy csak így jött ki.
A hölgy még sokáig tudna mesélni, de a sajtós jelzi, hogy el kellene indulni az épületbe, a „játszóba”. Így teszünk. A játszó a társalgót jelöli, ahol egy hosszú asztalnál nyolc nyugdíjas ül, és szókirakót játszik. Egy bácsi zongorázik. Bajnai leül az idős emberek közé, beszélget, aztán nyilatkozik az ATV stábjának. Aztán megint a betűkre koncentrál. Bonanza. Ezt például ki lehetne rakni a tolókocsiban ülő hölgy betűiből, véli. És tényleg, a hölgy kirakja a bonanza szót. A kamerák Bajnaira koncentrálnak, miközben a foglalkozást vezető munkatárs kiszórja elé az ő betűit.
Donáth László idős urat mutat be Bajnainak: harcos életet élt, amikor kellett, keblére ölelte Csoórit, Csurkát, de amikor annak volt ideje, megmondta nekik a véleményét. Kiderül, hogy néhanapján verseket ír. Amióta a nyugdíjasotthonban él, három verset írt. „Ritka madár a vers, de ha néha-néha nekiülök, sikerül”, mondja költői nyelvezettel. Bajnai megértően figyeli. Azután azt kérdezi, jön néha ihlet vagy a múzsa? Én inkább azt kérdeztem volna, miről írt legutóbb a bácsi, vagy hogy mit ad számára a költészet. Egyrészt azért, mert érdekel, másrészt ez nem eldöntendő kérdés, így hosszabban is lehet válaszolni rá. Arra ugyanis, hogy jön-e ihlet, annyit lehet mondani, hogy igen (vagy nem, de a bácsi igent mond). Donáth László gördíti tovább a beszélgetést: a bácsi 80 évesen megnősül, egy vele egyidős hölgyet vezet oltár elé. „Laci megígérte, hogy bemutat Gábornak”, vált témát váratlanul a bácsi, ám Donáth azt hiszi, tévedés történt. „Szerintem te a Gordonra gondolsz”. Kiderül, hogy nem, a bácsi nem szenilis, tudja, hogy Bajnaival beszélget. Kezd kényelmetlenné válni a dolog, de most Bajnai lép közbe: sok boldogságot kíván az esküvőhöz, majd visszaül a szókirakó játékhoz.
Vajon mire jó ez az egész látogatás, fogalmazom meg magamban a kérdést, miközben pontosan tudom, hogy milyen képmutató gondolkodásra vall (mármint a kérdés). Nyilván nem arról van szó, hogy a választási kampányhoz bármit is hozzátesz az itt élő 90 ember meglátogatása. (Valójában legfeljebb 30-40 lakóval találkozik az Együtt-PM vezetője, sokan nem jönnek ki lakosztályaikból, vagy éppen ebédelnek, pihennek.) Politikai értelemben a látogatás értelme és célja az, hogy Bajnai előbb-utóbb mond valami hírértékűt a megjelent lapok, televíziók mikrofonjaiba, kameráiba. De erre még várni kell egy kicsit.
Most ugyanis éppen azt veszik a kamerák, hogy milyen szavakat képes kirakni az elé tett betűkből. Az atya és a szőr szavakat teszi ki, viszont két betűt nem használ fel. Tudnék egy frappánsabb megoldást, de visszafogom magam. Tényleg nem savazni akarom, de a „politikus az emberek között” műfajban Orbán és Gyurcsány is utcahosszal veri. Ami egyáltalán nem baj, mert biztosan van egy jelentős réteg Magyarországon, akik nem igénylik a színészkedést. Sem azt, hogy az aktuális vagy egy korábbi miniszterelnök vakolja a választópolgár épülő házát néhány óráig, sem azt, hogy naponta huszonhatszor hallhassa a rezsicsökkentés szót. (Egy blogban olvastam, hogy a Rezsi lesz az Erzsébet hivatalos beceneve, mert így még többször hangzik el.) Szóval, Bajnai nem színész, és még viszonylag szűk körben is a sótlanságig korrekt. Ezért nem értem, mi szükség egy ilyen látogatásra. Az otthon egyébként bőven átlag feletti, ízléses, modern és barátságos. Egy hónapra 150 és 190 ezer forint az ittlakás, a teljes ellátás és az orvosi felügyelet ára. Már a második emeleten járunk, Donáth lelkész egy 90 éves operatőrnek mutatja be Bajnait. Az idős férfi minden jelentős magyar filmben dolgozott a háború után. Végül sok megállás, bemutatkozás után eljutunk a könyvtárszobába. Az asztalon sütemény, pezsgő, vörösbor, narancslé. A házi-gazda néhány szóban méltatja a nyugdíjasotthont és az ott zajló munkát. Szelényi Zsuzsa az időskor szépségéről beszél a tőle megszokott kedves stílusban, végül Bajnai kap szót, és elmondja a négy tételmondatot is: szükség van a nyugdíjügyi tanács visszaállítására, visszahozzák a külföldre távozott ötszázezer honfitársunkat, eltörlik azt a szabályt, hogy nyugdíj mellett nem lehet dolgozni (lehet, csak ilyen esetben most nincs nyugdíj), és a gazdaság bővülése esetén a nyugdíjak reálértéke is nőni fog. Ennyi. Illetve egy kiegészítés tőlem: mindezt akkor, ha az Együtt-PM kormányra kerül.
2013. 10. 04. (XVII/40)
