Szakértők számára a most előállott helyzet nem volt váratlan. Már 2011 tavaszán, amikor a kormánytöbbség néhány hét alatt áterőszakolta a parlamenten az Alaptörvénynek azt a szövegjavaslatát, aminek nem volt érdemi társadalmi vitája, és a kormánypártokon kívül senki nem támogatta, látható volt, hogy ennek nem lesz jó vége. A kormánypártok mindent alárendeltek annak, hogy húsvétra megtörténjen a szöveg elfogadása, ezzel is szimbolizálva „Magyarország újjászületését”. Az előterjesztők nem törődtek azzal, hogy amit létrehoznak, a koraszülöttség tüneteit hordozza, hiszen számos kérdésről, amiről rendelkezni kellett volna, a nagy sietségben elfeledkeztek. A mulasztást azzal pótolták, hogy 2011. december 31-én elfogadták az Alaptörvény átmeneti rendelkezései című jogszabályt, amibe beraktak néhány olyan rendelkezést, ami valóban átmeneti, plusz belepasszírozták mindazt, ami csak utólag jutott eszükbe.
Erről a trükkről állapította meg 2012 decemberében az Alkotmánybíróság (AB), hogy nem alkotmányos. Az AB a józan ésszel egyezően megállapította, hogy azokat a rendelkezéseket, amelyek hosszú távra, tartósan szabályoznak kérdéseket, nem lehet „átmenetinek” nevezni, ezért az Átmeneti rendelkezések nagy részét hatályon kívül helyezték.
Az egész ügy hatalmas presztízsveszteség a kormánypártoknak: a 2011 húsvétján ünnepi körülmények között elfogadott, majd 2012 januárjában a budapesti Operaházban megtartott ünnepséggel hatályba lépett Alaptörvényt immár negyedszer kell módosítani. Ennek eredményeként a díszkötésben, nagy számban kinyomtatott és az iskolásoknak is kiküldött kötetek mára legfeljebb a kuriózumok iránt érdeklődő könyvgyűjtők számára bírnak értékkel. Az Alaptörvényt mint az ország átalakulásának nagy vívmányát bemutató – az Alaptörvény Asztalával, és egyéb hókuszpókuszokkal felturbózott – propaganda önmaga karikatúrájává vált.
2013. 02. 15. (XVII/7)
