hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tüntetők várták a listázós képviselőt
Gyöngyösi taktikája

2013. 02. 01.
„Nagy híve vagyok a sakknak, és azt vallom, hogy néha szükség van, mondjuk a bástya visszavonására, és a sorok újrarendezésére ahhoz, hogy stratégiailag egy újabb csapást lehessen mérni az ellenfélre” – ezekkel a szavakkal indokolta Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselő Székesfehérváron, hogy miért kért bocsánatot a parlamentben zsidó állampolgárok listázására tett botrányos javaslata után.

A Jobbik országjáró körutat szervezett Gyöngyösi Mártonnak „Aki ellen összefogott az MSZP és a Fidesz” címmel. A parlamenti képviselő újság-íróknak azt nyilatkozta, hogy így szándékoznak kompenzálni azt a „hisztériát”, amelyet szerintük a „népfrontba tömörült Fidesz és MSZP a média aktív közreműködésével” keltett.
A parlament Külügyi Bizottságának alelnökét kétszáz fős tömeg várta Székesfehérvár legnagyobb szállodája előtt olyan transzparensekkel, mint: „Nácik takarodó!”, „Jobbik oszolj”, „Nem kell gyűlölet!”, „Nazi Free Zone”.  A megjelent civil szervezetek képviselői azon háborogtak, hogy Gyöngyösi „nem bocsánatot kérni jött Fehérvárra, hanem antiszemita nézeteit terjeszteni”. Volt olyan felszólaló, aki Szent István soknyelvű országról szóló intelmeit citálta, míg mások rámutattak, hogy a nácizmus akkor is „nemzetellenes” és „gonoszság”, ha azt egy parlamenti párt képviseli. A beszédeket hangos tetszésnyilvánítások kísérték, illetve a „Nácik haza!”, „Nem félünk, nem félünk!” rigmusok. Velük próbált versenyt ordítani egy néhány fős gárdista, ellendrukker tábor, de nem sokáig tudtak „mocskos zsidózni”, mivel az eseményt biztosító rendőrök beterelték őket a szállodába.
Odabent is sok „bölcsességet” hallhatott az ember a tehetetlen feketemellényesektől. „Aki közénk áll, elsőnek a fegyelmet kell megtanulnia. Család ide vagy oda, ha hétvégén 5-kor menni kell, akkor menni kell. A mozit, a randit elfelejtheted” – vallotta be egyikük, majd egy mellettük álló nyilas anyuka így fordult édes gyermekéhez: „Bajtárs, fogd meg a kabátomat, nehogy bejöjjön egy seriff (sárga csillagot viselő zsidó – a szerk.) és ellopja”. Mialatt 2006-os élményeiket mesélik a rendőrökkel, lassacskán a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői, és a jobbára időskorú hallgatóság nagy része is megérkezik.
A listázós képviselőt Árgyélán János, a Jobbik fejér megyei elnöke konferálta föl, és a képviselő nyomban bele is csapott a húrokba. Meglátása szerint Magyarországon a mindenkori kormány támogatását élvező, „izraeli országhódítási kísérlet” zajlik. A parlamentben elhangzott botrányos kijelentését kiegészítve Gyöngyösi elmondta: a magyar–izraeli kettős állampolgárok veszélyt jelenthetnek egy háborúban (!), mivel nem tudni, melyik oldalon állnak. Ezért is volt jobb szerinte a szovjet diktatúra, amikor legalább lehetett tudni, ki az ellenség, míg napjainkban „zsidó gyarmatként” csak beképzeljük magunknak a szabadságot. Ennek kapcsán a világnézetileg elkötelezett hallgatóság még a faji megkülönböztetésen alapuló izraeli társadalomról és a „gyalázatos gázai blokád”-ról is megismerhette a külügyi bizottság alelnökének álláspontját.
A jelenlévők kérdéseire válaszolva Gyöngyösi elmesélte, hogy bizony tárgyalt ő már ultraortodox rabbikkal is, méghozzá Vona Gábor és Hegedűs Lóránt társaságában, és ha őt esetleg meg is vádolná valaki zsidóbarátsággal, két kollégáját ebben a kérdéskörben nem kell megvédenie. Ami az anticionista rabbikat illeti, a jobbikos képviselő szerint ők demonstrálják, hogy a „zsidók közül is van, aki választhat a cionizmus és a tisztességes emberi lét között”.
Hallgatói kíváncsiak voltak arra is, utóbb miért kért bocsánatot listázós szövegéért. „Nagy híve vagyok a sakknak, és azt vallom, hogy néha szükség van, mondjuk a bástya visszavonására, és a sorok újrarendezésére ahhoz, hogy stratégiailag egy újabb csapást lehessen mérni az ellenfélre” – fedte fel kártyáit Gyöngyö­si, aki továbbra is nemzetbiztonsági kérdésnek tartja a magyarság jövője szempontjából a kettős, izraeli–magyar állampolgárságú országgyűlési képviselők tevékenységét. Miért? Hát, mert lojalitásuk erősen megkérdőjelezhető, és mint a Sukoró-ügy kapcsán kiderült, Simon Peresz hazánkat is felvásárlási célországnak jelölte meg. Azóta is anyaföldünkre fáj a foga a „maffiamódszerekkel ügyködő izraeli–magyar kettős állampolgárságú üzletembereknek”.
A jobbikos celeb az est során csak egyszer haragította magára fehérvári rajongóit, konkrétan azzal, hogy beismerte: nem haragszik minden zsidó emberre, faji alapon nem gyűlöli a zsidókat. Zárszavában pedig a nyugati világrend, illetve a szabadságjogokat védelmező és azokat értéknek tartó liberalizmus végéről beszélt. Az olyan belső zavarokra vonatkozó kérdésekre, mint például a Jobbikból kilépő Rozgonyi Ernő visszahívása, már csak Mező Balázs, a Jobbik székesfehérvári alapszervezetének elnöke tudott válaszolni az érdeklődőknek. És a válasz nemleges volt, melyhez a helyi elnök Kölcseyt állította ellenpéldaként, de tévesen, ugyanis a költőt sem hívták vissza, hanem lemondott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!