hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Peches püspökök

2012. 10. 30.
Nem sok jót hozott az ősz a hazai katolikus vezetésnek. Bírósági szakaszba látszik fordulni a Pécsi Egyházmegye panamája, és több főpap is fontos pert vesztett olyan kínos erkölcsi kérdéseket feszegető ügyekben, amelyek kezelését a kánonjog eredetileg házon belül tartotta volna. A Vatikán pedig már érdeklődik, hogyan, milyen moralitással viselkedtek az eljárások során a püspök atyák.

Lapzártánkkor még nem érkezett meg a feltűnően hosszú és folyamatos hírzárlat alatt tartott kétéves nyomozás ügyirata a Somogy Megyei Főügyészségre, ám annyi már tudható, hogy annak időtartamát ezúttal már nem hosszabbítják meg. A főügyészség tájékoztatása szerint jelenleg az iratbetekintés zajlik, melynek során az érintettek megismerhetik a nyomozati anyagokat. Hogy a vádemelési javaslat mikor készül el, a jövő zenéje, de kapkodás ezt követően sem várható, hiszen onnantól kezdve is további harminc napja van az ügyészségnek a vádemelésre, s ez ráadásul egyszer meg is hosszabítható. Az ügytől egyébiránt mindenki igyekszik menekülni. Először a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Baranya Megyei Főügyészség jelentett be elfogultságot az eljárásban. Tőlük a tolnaiakhoz pattant a labda, de ők olyan gyorsan félreálltak, hogy az akadálytalanul gurult Somogyba. Ahhoz, hogy itt megállt a vándorserleg, talán köze lehetett a Nemzeti Nyomozó Iroda dél-dunántúli vezetője menesztésének is.

A botrányt egy kiugrott katolikus pap robbantotta ki még 2010 novemberében azzal a csaknem negyven rendbeli – tanúvallomásokkal és írásos bizonyítékokkal is alátámasztott – feljelentéssel, amelyben gazdasági (zsarolás, okirathamisítás, csalás, sikkasztás, pénzmosás, pénzügyi és ingatlanpanamák) és szexuális jellegű (pedofília, homoszexuális zaklatás) bűncselekményekkel vádolja meg a Pécsi Egyházmegye vezetését, elsősorban Mayer Mihály leköszönt megyéspüspököt és Wolf Gyula korábbi gazdasági igazgatót. Azóta további feljelentések gazdagították a Kaposvárról kirendelt külön nyomozócsoport munkáját, akik száz fölötti tanút hallgattak ki, és több tucat hatósággal együttműködve próbálták felfejteni a szövevényes ügy szálait. Annyira jutottak, hogy a vádlottak padjára várhatóan csak Wolf Gyulát ültetik, méghozzá hűtlen kezelésnek, számviteli fegyelem megsértésének és jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének gyanújával. A többi vádpontot nem találta megalapozottnak a nyomozó hatóság, és a feljelentésekben kitüntetett helyen szereplő expüspök is felsóhajthat. Legalábbis egyelőre. A volt gazdasági főguru védőügyvédje ugyanis azt nyilatkozta a Dunántúli Naplónak, hogy tapasztalatai szerint a bíróságok általában érzékelik, „ha túl rövid lett a vádlottak padja”.

Wolf mindenesetre tagadja az ellene felhozott vádakat. Sőt munkaügyi pert is indított azért, hogy a bíróság állapítsa meg: jogellenesen menesztették állásából. Kísérletét nem koronázta siker. Nyár elején a Pécsi Törvényszék kimondta, hogy Veres András szombathelyi püspök jogszerűen gyakorolta a munkáltatói jogokat, miután Mayer Mihály megyés püspök lemondását követően a pápa őt nevezte ki az egyházmegye ideiglenes kormányzójának. Azt már a bíróság sem tudhatta, hogy azért Verest, mert a Vatikán 2009 óta nem bízik abban, hogy Erdő Péter bíboros kellő alapossággal tudja kezelni a honi főpapság erkölcsi botrányait.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!