hetilap

A tizenöt oldalas feljegyzésére alapozott kormányzati agrárstratégiáról a professzor tömören fogalmaz: „Finoman szólva nem sikerült végrehajtanunk.” Később majd neveket, szaftos történeteket is megoszt a hallgatósággal, de az elején egy általános összefüggést vázol fel: a globalizmus felemészti a helyi közösségeket, ezért ha túl akarunk élni, nem szabad a tőkebefektetők mellé állni. „Megengedhetetlen, hogy kínai tejporból készült folyadékot árulnak a magyar áruházakban, miközben a helyi gazda képtelen eladni a valódi tehénből fejt valódi tejet. (…) Baj, ha az állam nem szab határt a spekuláns tőkének, ha nem védi meg a helyben élő gazdálkodókat a csak a profit által vezérelt befektető társaságoktól” – folytatja, majd arról beszél, hogy a vesztesek szempontjából teljesen mindegy, hogy külföldi vagy magyar tőkések fojtják meg őket. A magyar tőkések jellemzésére több tényt említ: az egyik kormányülésen Orbán Viktor szinte magából kikelve kérdezte, hogy ugye nem igaz, hogy az egyik legnagyobb, hungarikumot is gyártó magyar élelmiszercég nem magyar alapanyagból készíti termékeit? De, sajnos igaz. Mint ahogy az is igaz, hogy a magyar húsipari cégek fele szintén külföldi húsból termel. Ráadásul az egyik legnagyobb ilyen vállalatról az is kiderült, hogy offshore cég áll mögötte, vagyis nem Magyarországon fizet adót. Viszont itt kapott 4 és félmilliárd forint támogatást az agrárkasszából. A három legnagyobb magyar élelmiszergyártó cég egyébként összesen tízmilliárdot vett fel. A teljes tanyaprogramra egymilliárd jut. Összehasonlításképpen. Ennyit a spekulatív tőkéről, ha magyar. Illetve még valami, az étvágyáról: amíg Magyarországon 200 ezertől kétmillió forintig terjed egy hektár föld ára, szemben az ausztriai tízmilliós árfekvéssel, az említett étvágy bizony hamar megjön. Hiszen ki ne vásárolna, ha ötszörös-ötvenszeres haszonnal adhat tovább? A baj „csak” az, hogy a helyi gazdálkodók föld és megélhetés nélkül maradnak. Pedig az a leghasznosabb, ha családi gazdaságok tulajdonában van a föld, hiszen ezek az emberek foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá, művelik, gondozzák. Ángyán szerint az Európai Unióban nem is jellemző, hogy tőkés társaságok tulajdonában van a föld. 
Az utóbbi hónapok botránysorozata az állami földek bérbeadása körül dagad. Állami földet bérelni jó üzlet. Tudja ezt a műkörömépítő kismama, a tetőfedő vállalkozó, a nyolcvanéves budapesti néni. Akikben egy a közös: elindultak és nyertek is az állami földbérlet pályázaton. Mint ahogy egy sor ismert archoz kötődő cég is: Leisztinger, Csányi, Nyerges, sorolja a neveket Ángyán a nyilvánosság előtt, majd az előadás végén szűk körben folytatja: Tállai, Szabó, Simonka. Utóbbiak kormányközeli politikusok, szintén nyerő helyzetben. A földbérletben az a jó, hogy hektáronként idén 55, jövőre 65 ezer forintnyi uniós támogatás jár évente. Ha valaki nyer 100 hektárt, a bérleti díj kifizetése után úgy keres 4-5 millió forintot, hogy egy kapavágást sem végzett. Ha pedig a bérelt földet tovább adja bérbe – olyanoknak, akik pályáztak, de nem nyertek, pedig tényleg fölművelésből akarnak megélni –, akkor 100 hektár ingyen földdel évi 6,5 milliót lehet keresni. „És itt nem 100 hektárokról van szó” – teszi hozzá Ángyán. A közönségnek nem kell sokat magyarázni. Jobbára olyanok jöttek el, akik maguk is lemaradtak a bérlési lehetőségről, mert előlük is távoli, helyben ismeretlen tőkebefektető társaságok nyerték el a jogot. Ángyán először Fejér megyét vizsgálta, s megállapította, hogy az elnyert földek 77 százaléka Fidesz-közeli, de nem helyi vállalkozókhoz került. „Ki hiszi el, hogy Nyerges Zsolt fogja felszántani a dél-edelényi földeket?” – ekkor már érezhető az indulat a professzor hangjában. Majd váratlanul megdicséri az új alaptörvényt. Van humora: azért dicséri, mert az alapján kell minden, közbeszerzésen induló cégnek nyilatkoznia, hogy ki a tulajdonosa. Így derült ki, hogy az elmúlt években – magában vagy konzorciumban – 200 milliárdos állami megrendeléseket elnyert Közgép Zrt. tényleges tulajdonosának minősülő természetes személy Simicska Lajos. A vezérigazgató pedig Nyerges Zsolt. „Hogy ki az oligarcha, arról lehet új definíciókat alkotni – Ángyán Orbánra céloz, aki a parlamentben azt mondta, Fidesz-közeli oligarchák nincsenek, mert oligarcha az a milliárdos, aki közvetlen politikai hatalmat is akar szerezni a gazdasági súlya mellé –, de az emberek látják a valóságot.”
Ángyán professzor a közelmúltban Borsod megyét is feltérképezte: a földek 78 százalékát nem helyi gazdálkodók nyerték el, pedig a Fidesz éppen ezt ígérte. Az államtitkár először saját frakciójához juttatta el a lesújtó eredményt, majd amikor nem jött érdemi válasz, kitálalt a sajtónak. Azt mondja, 2011 nyara óta érzékeli, hogy pont a meghirdetett célokkal szembe megy a kormányzati birtokpolitika. Idén januárban gondolta úgy, belülről már nem tud többet tenni, lemond az államtitkárságról. Hogy milyen körülötte a hangulat a Fidesz-frakcióban? „Ha a nagyfiúk is bent vannak, nagyon óvatosak a képviselők. De ha nincsenek ott, sok képviselőtársamról kiderül, hogy velem ért egyet. Csak hát, féltik a megélhetésüket, a legtöbbnek nincs hátországa, nincs hová visszavonulnia.”  
Ángyán József idealista ember. Bár néhány hónapja még az asztalt csapkodva azt mondogatta, „el fogjuk veszíteni a vidéket”, a biatorbágyi Faluházban úgy vélte, tényfeltárással, a valóság széles körben ismertté tételével még meg lehet fordítani a folyamatokat. Hiszen, idézte az evangéliumot, „nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jőne; és oly titok, ami ki ne tudódnék”. Majd mondott egy kevésbé magasztos hasonlatot is az oligarchák legyűrésére, miszerint „a patkányt sem lehet legyőzni a csatornában. Előbb ki kell hozni a fényre”.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek