hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Beült razziák
Még mindig működik Vizo hálózata?

2012. 06. 29.
Nem a rendőrség munkatársai szivárogtattak a Vizoviczki-birodalomhoz tartozó szórakozóhelyekben folytatott hétvégi razziák előtt – cáfolta lapunknak Garamvölgyi László rendőrségi szóvivő az ezzel kapcsolatos sajtóhíreket.

„Már vártuk magukat” – állítólag ezzel fogadták több szórakozóhelyen is a rendőrség és öt másik hatóság munkatársait a hétvégi budapesti razziák során. A szivárogtatás azért érdekes, mert arra enged következtetni, hogy a vesztegetés gyanújával őrizetbe vett és azóta már adócsalással és más bűncselekményekkel is meggyanúsított vállalkozó rendőrségi kapcsolatai még mindig működnek. Annak ellenére is, hogy az ügyben négy főrendőr is előzetes letartóztatásban van.
Az Index egyik olvasója például arról számolt be, hogy a VII. kerületben ült a pultnál, amikor a biztonsági ember jelezte a tulajnak, hogy szóltak neki, hogy „nagy a sürgés-forgás egy bizonyos hivatal aulájában”. Állítása szerint körbetelefonáltak, és átszóltak a szomszédos szórakozóhelyekbe is. A razzia mérlege a következő lett: két hatóságilag bezáratott szórakozóhely, rendőrnek eladásra kínált kábítószer, szórakozás baseballütővel, lopott áram és gáz, leszűkített menekülési útvonal, feketemunkások, vizezett szesz.
„Nem a rendőrségtől szivárogtak ki előre a razziával kapcsolatos információk, ezért semmilyen vizsgálatot nem indítottunk” – válaszolta érdeklődésünkre Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Utalt arra a sajtóinformációra, amely szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat a rendőrséget és a katasztrófavédelmet már tisztázta a kiszivárogtatás gyanúja alól (vagyis más, civil hatóságoktól származhatott az információ).
A szóvivő kérdésünkre azt is elmondta, hogy miután a Vizo-ügy újból ráirányította a figyelmet a Hajógyári-szigeten és környékén történt három halálesetre és egy eltűnési ügyre, egy hatfős nyomozócsoportot hoztak létre ezek felderítésére. Többek között azt is vizsgálják, hogy miért és hogyan tűnt el tavaly december 3-án a szigetről egy 21 éves férfi, akinek a holttestét másnap találták meg a Dunában. A másik ügy hat évre nyúlik vissza: 2006 februárjában Strehó Gergő tűnt el nyomtalanul, őt előző este szintén a Hajógyári-szigeten láttak utoljára, és azóta nem adott életjelet magáról. Ebben a két ügyben emberölés miatt nyomoznak.
A másik két, halállal végződött ügyben feltehetően nem indul nyomozás. Az egyik esetben kizárható az idegenkezűség: a 2010. augusztusi esetben egy fiatalember a Sziget rendezvényére szeretett volna bejutni, de kiesett a csónakból, és meghalt. A másik, szintén 2006-os haláleset pedig annak a férfinak az ügye, akinek a holttestét az eltűnése után hetekkel találták meg a Dunában, a Bem rakpartnál; úgy tűnik, ez esetben sem történt bűncselekmény.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!