hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tanárok szégyenítették meg a hites diákokat
Kampány az iskolában

2012. 05. 17.
Miközben az ajkai Bródy Gimnázium „ellenállói" a vallásszabadság védelmében léptek fel az intézményt esetlegesen átvevő Hit Gyülekezetével szemben, az iskolába járó hiteseket durva megaláztatások érték vallási meggyőződésük miatt. Az egyház álláspontjára cseppet sem kíváncsi „iskolavédők" hangulatkeltése annál is inkább érthetetlen, mert a város másik középiskolájában a tanárok és a szülők többsége pozitívan fogadta a szabad iskolamodellt megvalósítani szándékozó neoprotestáns felekezetet.

Az ajkai Bródy Imre Gimnázium, illetve a tavaly az Ajkai Szakképző Iskola néven egybeolvasztott két másik szakképző intézmény egyházi fenntartásba adásának ötletével a város vezetői először a katolikus egyházat, illetve a pannonhalmi bencéseket keresték meg, majd az elutasító válasz után fordultak az elképzeléssel a Hit Gyülekezetéhez. Mint Swartz Béla polgármester a Heteknek elmondta, örömmel vették, hogy az egyház részéről nyitottságot tapasztaltak, ugyanis semmiképpen sem szerették volna, ha a törvényi változások értelmében állami kézbe kerülne az iskola. „A szakképző iskola kapcsán volt már tapasztalatunk arról, hogy megyei fenntartásban jelentős mértékben elveszíti az önállóságát egy oktatási intézmény, ezt szerettük volna elkerülni. A Hit Gyülekezete képviselői pedig abszolút megnyugtattak bennünket, hogy az iskolák, a diákok, illetve a tanárok vallási és szakmai területen is megőrizhetik a szabadságukat" - fogalmazott a polgármester. Hozzátette: ugyan a törvény erre nem kötelezi a feleket, úgy határoztak, hogy csak akkor terjesztik a közgyűlés elé az átadás kérdését, ha ezt az intézmények alkalmazotti közösségének meggyőző többsége támogatja. Ezt az álláspontot osztotta a Hit Gyülekezete is.

A baloldali többséget vezető polgármester nem titkolta, hogy a testületből nem mindenki értett egyet a terveikkel. A kisebbségben lévő Fidesz-frakció néhány tagja - fogalmazott a polgármester - a jobbikosokhoz hasonlóan igyekezett destruktív szektaként beállítani hazánk negyedik legnagyobb, hivatalosan elismert egyházát. Swartz Béla ugyanakkor nem osztja ezt a megközelítést: „Mi a Hit Gyülekezetével is ugyanolyan jó megállapodást tudunk kötni, mint a katolikusokkal az egyik általános iskolánk átadásáról, semmilyen különbséget nem tapasztalok a két egyház között."

Pozitívan viszonyult az esetleges új fenntartóhoz az Ajkai Szakképző Iskola közalkalmazottainak, illetve szülői közösségének többsége, akik arra szavaztak, hogy az állam helyett a Hit Gyülekezete működtesse tovább az intézményt (lásd keretes írásunkat).

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!