hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Horthy nyakon öntve

2012. 05. 24.
A belvárosi liberális klub egyik vitázója éppen arról beszél, hogy partizánakciók helyett inkább nyilatkozatokkal kellene tiltakozni a szélsőjobboldali előretörés ellen, miközben az ablak alatt tüntető bosszúszomjas csürhe üvöltve zsidózik. A neonácik célpontja  Dániel Péter ügyvéd, aki a napokban vörös festékkel öntötte nyakon Horthy frissiben felállított szobrát. Ha Szálasié lett volna, azt megsemmisíti.

Kereki, 2012. május 13., vasárnap. Az ötszázlelkes somogyi falu néhány lelkes horthystája életnagyságú szobrot állított a kormányzónak. Az avatáson volt minden, mint a búcsúban: dobozgitárra és háborús veteránra hangszerelt „Horthy Miklós katonája", fülbevalós alpolgármester atillában, a vitézi rend még életben lévő reprezentánsai korhű maskarában, továbbá viharossá fokozódó délnyugati szél, ami a rokon Horthy Éva helyett kéretlenül is lerántotta a leplet Miklós faszobráról.

Az alkotás a lakkozott bükk világos tónusában hirdette a kormányzó nagyságát egészen szerda hajnalig, mikor egy vödör vörös festék alapjaiban változtatta meg a szobrász eredeti elképzelését. Legalábbis vizuálisan. És hogy az egyszerűbb gondolkozású horthystáknak se kelljen sokat töprengeni az üzenet értelmén, az elkövető Dániel Péter a „tömeggyilkos" és „háborús bűnös" feliratokkal könnyítette meg a dolgukat. Az ügyvéd a Facebookon előre bejelentette, mire készül. A horthysták őröket állítottak Miklós mellé, és úgy kalkuláltak, hogy ha hajnali kettőig kitartanak, azt a napot már megnyerték. A baj csak az volt, hogy nem tartottak ki.

Üzenet

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!