hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kormányzati sorcserére várnak

2012. 04. 20.
Az már biztos, hogy kormányátalakítással akar újabb lendületet adni a kormányzásnak Orbán Viktor, de az idzítés és a személyi konstellációk kapcsán is csak találgatni lehet.

A kabinet átalakításáról maga a miniszterelnök beszélt egy vidéki látogatása kapcsán. Kormányzati forrásaink két indokot említenek a változtatások szükségességére. Egyrészt az elmúlt két év konfliktusos politikáját követően új emberekkel mérsékeltebb arcot igyekeznek szabni az eddig leginkább háborús kifejezésekkel jellemezhető kormányzati politikának. Azzal a stratégiai problémával kell azonban szembenéznie a Fidesz vezérkarának, hogy a gazdasági kényszerintézkedések okán továbbra is számos népszerűtlen intézkedést kell keresztülvinnie. Több forrásunk Matolcsy György gazdasági miniszter látszólag stabil helyzetét is ezzel magyarázzák. „Ha már adta az arcát számos kemény intézkedéshez, ő az egyik legnépszerűtlenebb miniszter, akkor vegyen még tovább is nevére kínos lépéseket” – fogalmazott lapunknak egy háttérember. Ezzel szemben más forrásaink arról beszéltek, hogy sokan lobbiznak azért, hogy Matolcsy távozzon, ami elegánsan úgy történne, hogy a hatásköreit szabhatnák át. A lehetséges konszolidációs fordulatnak azonban az a tapasztalat mond ellent, miszerint a „fighter típusú” Orbán Viktor nem biztos, hogy képes a konfliktusmentes kormányzásra.
Az átalakítások másik lehetséges oka a belső konfliktusok csökkentése, az elmérgesedett kapcsolatok „beborogatása” és a kormányzat működése hatékonyságának növelése. Több forrásunk is beszélt Navracsics Tibor és Lázár János – olykor a nyilvánosság előtt is megjelenő – nézeteltéréseiről. A változások kapcsán a várakozások egyik fix pontja, hogy hónapokkal ezelőtt Orbán Viktor állítólag szűk körben arról beszélt, hogy kik azok, akik szimbolikus szerepet töltenek be a kabinetben (Navracsics Tibor, Martonyi János, Pintér Sándor és Matolcsy György). Az ő esetleges „átmozgatásuk” csak olyan körülmények között történhetne meg, hogy az általuk képviselt szimbolika ne sérüljön; így a Martonyi János által megjelenített atlantista attitűd, vagy a Navracsics által képviselt mérsékelt jobboldali értelmiségi karakter, Matolcsy gazdasági különutas jellege továbbra is megjelenítődjék a kormányban.
A Népszabadság úgy tudja, hogy Varga Mihály „egy nagyobb lélegzetű kormányátalakítás esetén” pénzügyminiszter lehet, az Origo vele kapcsolatban az IMF-tárgyalásokért felelős miniszteri posztot „nézte” ki. Ez esetben Varga államtitkári helyére Lázár János érkezhetne, akinek a frakcióvezetői székét Rogán Antal foglalhatná el, Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztert pedig Balog Zoltán államtitkár válthatja. „Megnéztem néhány internetes fórum tudósítását, s azt tudnám nekik tanácsolni, hogy teljesen felesleges lottózniuk, ha ekkora találati arányuk van” – mondta Kósa Lajos a kormányalakításról szóló híreket kommentálva.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!