hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ma még optimista vagyok
Kavarás áldozata lett az ügyvédi eskü

2012. 03. 14.
Az ügyvédi munka áttételesen a nemzet érdekét is szolgálja, hiszen a jogállam arról szól, hogy az eljárás során a jelentős túlsúlyt képviselő rendőrséget és ügyészséget ellensúlyozzuk – indokolta Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, hogy egyebek mellett miért tartja hibásnak, hogy az ügyvédi eskü a karácsonyi törvényhozási kavarásban átíródott a parlamentben. Szerinte az új szöveg alkalmat teremthet az ügyvédek elleni hecckampánynak, a nemzetárulózásnak.

A jogállamiság lelke a független igazságszolgáltatás. Ennek négy pillére van: a bíróság, az ügyészség, az alkotmánybíróság és az ügyvédség. A „főbíró" az egyik vezető fideszes politikus, Szájer József felesége. A főügyész a Fidesz egykori önkormányzati képviselője. Az Alkotmánybíróságban szintén többségbe kerültek a kormányhoz inkább közelebb álló bírák. Mindezek alapján elmondható, hogy Önök, az ügyvédség az igazságszolgáltatás utolsó független hivatásrendje?

- Nagyon megtisztelő lenne, ha így lenne. Abból a szempontból igaz, hogy az ügyvédi kamarának, mint köztestületnek a függetlenségében semmilyen változás nem következett be, és az egyéni ügyvédi tevékenységre sem gyakorol senki semmilyen hatalmi befolyást. Ami az Alkotmánybíróságot illeti: ez alapvetően nem igazságszolgáltató szerv. Bár igaz, hogy január 1. óta egyedi ügyekben született bírói döntéseket is felülvizsgálhat, így tehát nevezhetjük igazságszolgáltató szervezetnek. Megítélésénél mégsem az összetételét, hanem a működését kell vizsgálni, és én e tekintetben optimista vagyok.

De Balsai István és Stumpf István esetében nem csak azt rótták fel a kinevezésüket ellenzők, hogy a Fideszhez tartoznak, hanem azt is, hogy az alkotmánybíráskodáshoz szükséges szakmai előélettel sem rendelkeztek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!