hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi, nemzetiszocialisták
A Jobbik szövet­ségesei a nácik örököseinek tekintik magukat

2012. 02. 16.
Jézus már kétezer évvel ezelőtt a Sátán fiainak nevezte azokat, akiknek mai örökösei uralják a világot, de korunk nemzetiszocialistái hamarosan fegyvert fognak a fehér faj védelmében - efféle szellemi és intellektuális sötétség árasztotta el a budai hegyeket a Jobbik-közeli szervezetek hétvégi összejövetelén, melyhez a rendőrség nagy erőkkel asszisztált.

A gyanútlan turista azt hihette, náci háborús filmforgatásba botlott szombat délután a Normafánál, Budán. Pattogó katonai indulókra menetelő nyilas osztagok, korhű csendőr egyenruhák, az eredetire megtévesztésig hasonlító zászlók, rohamsisakok és karszalagok színezték fekete-vörösre a hófödte tájat.

Az egyenruhások körül operatőrök és fotósok sürögtek-forogtak, miközben a néhány tízméternyire síelő gyerekek tágra nyílt szemmel figyelték a döbbenetes látványt. A kétszázötven-háromszáz neonáci egy része a BKV menetrendszerinti járatával érkezett a helyszínre: a buszról leszálló, többnyire huszonéves fiatalok szinte akadály nélkül jutottak el a János-hegy lankájáig: igaz ugyan, hogy körülbelül száz rendőr várakozott a buszmegálló közelében, ám tevékenységük néhány igazoltatásban és motozásban merült ki: nem akadályozták meg, nem oszlatták fel az eseményt. Asszisztáltak a Becsület Napja zavartalan megünnepléséhez.

„Emlékezz a hősökre kik életüket adták mások szabadságáért vállalták a halált" - hirdette a magyar nácik tört magyarsággal írt molinója, míg német bajtársaik saját anyanyelvükön éltették a nemzetiszocializmust.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!