hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A fémhiányos kaméleon és a dilettáns kormányos

2011. 11. 10.
A magyar történelem elmúlt 150 évének legfontosabb eseményeit, időszakait ábrázolja az a 15 festmény, amelyeket Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott rendelt meg kortárs művészektől, mintegy 20 millió forintért. Az udvari festmények az új alaptörvény díszkiadását hivatottak illusztrálni. Tekintettel a téma jelentőségére, a Hetek Litkai Gergely humoristát kérte fel, hogy elemezze a négy legkiemelkedőbb alkotást.

Lovasroham

A művész megfejtése ismert, ám gyakran nem a művész, hanem egy felsőbb hatalom vezeti az ecsetet, így a kép jelentéstartama könnyen túlnőhet az alkotón.  Az 1956-os eseményeket is lassan túlnövő véres 2006-ban, úgy látszik, nem álltak meg a túlkapások. A képre az események feletti zavarodottság nyomja rá bélyegét, hiszen míg a háttérben egy egyfejű sárkány, valószínűleg a stilizált Süsü egy kordon mögé szorul, a Birodalmi Rohamosztagos sisaktól elvakult Szent György ledöfi a királylányt, aki tulajdonképpen Dávid Ibolya, amit egyértelműen alátámaszt a kezéből kihulló tulipán. Tovább fokozza a képzavart az is, hogy annak ellenére, hogy a valóságban a Parlamenttől balra található a Gellért-hegy és a Szabadság híd, itt mintegy álbudai perspektívából a jobb oldalra kerülnek, ezzel is jelezve, hogy azon a napon minden megváltozott, és a rózsadombi biszkuiták nézőpontjából látszott a főváros Pestről is.

A kép második jelentésrétegét feltárva, miután levált az első, fátyolfellegszerűen ráboruló értelmezés, egyértelmű, hogy a mű a Csillagok háborújának ikonba fojtása. A háttérben Jabba, a hutt, a rácsokról egyértelműen felismerhető járművén tartózkodik, míg elöl Boba Fett készül lemészárolni Leia hercegnőt. Körben a lázadók csoportjai, köztük a megtévesztésig Révész Máriuszra hasonlító Han Solo. Alul pedig megannyi Darth Vader stilizálja a Hoth jégbolygón folyó csatát a lovakként szereplő birodalmi lépegetőkkel. A körbefutó indasorról kinek ne jutna eszébe az Endor bolygó? De a végső tromf a kép jobb felső sarkában található halálcsillag, amelyből a bonyolult szimbolika ellenére is Demszky Gábor keze nyúl ki, mintegy vonósugárként, hogy kitüntetéssel jutalmazza a központi figurát, a fejvadászt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!