Az elmúlt hónapokban az MSZP-ben a Mesterházy támogatói köre, a Kiss Péter vezette Baloldali Tömörülés vezetői, a liberális Lendvai–Hiller-vonal és a lázadó fiatalok oly mértékben összezártak a gyurcsányi reformtervekkel szemben, hogy csak alapszervezetről alapszervezetre vonuló egyéves küzdelemmel lehetett volna átvenni a pártvezetést a volt miniszterelnök híveinek. Legalábbis egy demokratikus koalíciós (DK) aktivista ezzel magyarázta, hogy a közelgő MSZP-kongresszus előtt, a hatalomátvétel kísérlete nélkül váltak ki a pártból Gyurcsányék. Az egy évig tartó belső küzdelemben pedig mindkét fél csak kárt szenvedett volna.
E logika alapján tehát a DK is a „békés válás” programja mellett döntött, bár információnk szerint a szándékok ellenére sem így sikerült. A problémát egy kérdéskörre lehet szűkíteni: kilépés történt-e, vagy valami más? A DK azt szerette volna elérni, hogy a parlamentben minél hamarabb frakciót alkothassanak, aminek komoly anyagi előnyei vannak, hisz a politikai tevékenységhez szükséges kiegészítő tevékenységeket (levelezés, titkárnőtartás, bizonyos költségek térítése, jelentősebb interpellációs lehetőség, bizottsági tagság) az állam támogatásban részesíti. Volt olyan DK-s, aki évi 200 millióban határozta meg a tétet, de a realitásokhoz a 80 milliós összeg állhat közelebb. Az országgyűlési „hagyománynak” köszönhetően a frakcióalapításhoz minimum tíz képviselő szükségeltetik, de ha tizenketten lépnek ki az MSZP-frakcióból, akkor a Jobbik vált volna a második legnagyobb parlamenti erővé.
A távozó gyurcsányisták szerint ennél a létszámnál is többen akartak csatlakozni az új frakcióhoz, de „minőségi” megfontolásból („vállalhatatlan”, a DK-t lejárató személynek tartották őket) és taktikai okokból („ne előzzön a Jobbik!”) végül csak tizenegy fős grémium létrehozását tervezték, mivel egyikőjük visszalépett. (Nem ellenőrzött információnk szerint Nemény András, az országos politikában ismeretlen Vas megyei elnök volt a vacilláló személy). Az MSZP-ben maradók szerint viszont épphogy összejött a tízes szám. A kilépők közül Gyurcsány mellett hatan voltak DK-platformtagok: Baracskai József, Ficsor Ádám, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Vitányi Iván, Varju László, és hozzájuk csatlakozott Kolber István, Oláh Lajos és Szűcs Erika.
Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető az eseményekről Kövér László házelnöknek írt levelében a „kilépés” kifejezést használja, ami a házszabály szóhasználatát alkalmazva azt jelenti, hogy egy frakcióból kizárt vagy kilépett képviselőknek hat hónapig a függetlenek soraiban kell ülniük. A DK-sok viszont nem kilépésként értelmezik tettüket, hanem kiválásként, és úgy vélik, hogy élő frakcióalapítási lehetőségük van.
Vannak, akik e kifejezés kapcsán úgy értelmezik a folyamatokat, hogy azok győztek az MSZP-ben, akik Gyurcsány kőkemény kiszorítását akarták, így Balogh András, Puch László (aki állítólag egy elnökségi ülésen puhánynak nevezte a pártelnök fellépését a DK-ügyben) és Baja Ferenc, azokkal szemben, akik a puha elváláson dolgoztak, mint például Lendvai Ildikó, Hiller István és Kiss Péter. A helyzet azonban az, hogy a Demokratikus Koalíció elvárását csak úgy lehetett volna teljesíteni, ha az MSZP-frakció is feloszlatja magát, pontosabban a Fidesz által feloszlathatóvá válik.
A DK rövid távú célja, hogy a közvélemény-kutatásokban mérhető pártként „jelentkezzenek”, az MSZP számára viszont a jövő tavaszi tisztújító kongresszus lesz a következő próbatétel.
2011. 10. 28. (XV/43)
