A napokban jelentette be lemondását az Index főszerkesztője, Uj Péter. Az alternatív kinézetű, tornacsukás fiatalember távozása a politikai berkeket is megmozgatta, azóta is számtalan találgatásnak engedve teret, hogy mi is történt a korábban belemenősségéről híres Indexben.
„Spéder a választások óta napi szinten szól bele a tartalmi kérdésekbe, amit a szerkesztőség elég nehezen visel. Az egyik legelső balhé az volt, amikor Baksa Roland megírta az Orbán egy pofonért utazott Brüsszelbe című cikkét arról, hogy az EU nem tűri, hogy a magyar kormány a hivatalosan vállaltnál nagyobb költségvetési hiányt tűzzön ki célul. Ebből óriási hiszti lett!” – mondja egy ex-indexes kolléga, hozzátéve, hogy az említett újságírót – aki több hasonlóan exkluzív, a kormányra nézve azonban kényelmetlen cikket írt – azzal próbálták fegyelmezni, hogy hónapokig nem kapta meg a szerkesztőség által megszavazott jutalmakat. Ezeket a kifizetéseket ugyanis az Indexet kiadó Central European Media & Publishing (CEMP) igazgatótanácsának elnöke, a jobboldali üzletemberként ismert Spéder Zoltán saját aláírásához kötötte. Baksa végül átigazolt a konkurens Origóhoz.
Mint ahogy távozott többek között Tóta W. Árpád publicista, akinek blogja évekig az egyik szimbóluma volt az Index szókimondó stílusának, vagy Kardos Gábor ügyvezető igazgató is. Tóta a Figyelőnetnek adott interjújában arra a kérdésre, hogy éri-e politikai befolyás az Indexet, azt válaszolta: éri.
A trágár kifejezésektől nem mentes, olykor blaszfemikus kijelentésekkel operáló, a jobboldalon „nemzetgyalázónak” elkönyvelt szerző egyébként magától Spéder Zoltántól vehette át a fegyelmijét, miután a médiahatóság elnökéről, Szalai Annamáriáról photoshopolt pornóképet linkelt be egyik cikkéhez.
Hogy a tulajdonos politikai érdekeinek való megfelelés eredendően mennyire volt idegen az 1999-es alapításától kezdve „kreatív káoszból” építkező, kvázi demokratikusan működő szerkesztőségtől, arra egy 2001-es epizód is rávilágít. Bodoky Tamás – az Index egykori főszerkesztő-helyettese, aki azután távozott a laptól, hogy elmondása szerint politikai érdekek miatt belenyúltak egyik oknyomozó írásába – úgy emlékszik, hogy az akkori menedzs-ment és a szerkesztőség közötti egyik konfliktus, vagy inkább „deathmatch” után írtak egy „minialkotmányt”, és felállt egy szerkesztőségi érdekképviselet. Bodoky most saját blogján tette elérhetővé a szerinte feledésbe merült szerkesztőségi chartát, amely szerint: „Az Index hírlap szerkesztésében mindenkor a sajtószabadság, a tájékoztatás objektivitása és az újságírói szuverenitás az irányadó. (…) A lap a mindenkori kormánytól, politikai pártoktól és gazdasági érdekcsoportoktól független újság, önálló szellemi műhely. (…) Az Index tulajdonosai elismerik és kinyilvánítják, hogy a hírlap az olvasót és a nagyközönséget szolgálja, nem pedig tulajdonosának vagy támogatóinak közvetlen magánérdekeit...”
A közös megegyezéssel távozó főszerkesztő, Uj Péter (mozgalmi nevén: UP) – akit éppen 2001-ben emeltek pajzsra a szerkesztőségben – egy interjúban arról beszélt, hogy annak idején a politikai szekértáborokhoz betagozódott médiumok „dezertőr” munkatársait igyekeztek összegyűjteni, akik készek voltak arra, hogy szórakoztatva informálják az olvasókat, miközben a „hülyeségeket” – legyenek azok bármelyik politikai oldalon – iróniával pellengérezzék ki. A magyar sajtóban új (korábban a Magyar Narancsra jellemző) nyelvezettel és újszerű tálalással megjelenő Index a netes boomnak köszönhetően piacvezetővé vált, s egy idő után a politikai szereplők számára is az egyik legfontosabb felületté, hisz az Index cikkeit később más orgánumok is átvették, híradós anyagok készültek értesüléseikből, illetve egy korosztály igazodási pontjává vált.
Bár errôl UP nyíltan nem beszélt, több forrásunk szerint tíz év után most azért döntött a távozás mellett, mert belefáradt, hogy „a testével felfogja a tulajdonosi ütéseket”. Erre utalnak a leköszönő főszerkesztő Heti Válasznak mondott szavai is: „A New York Timestól a Komszomolszkaja Pravdán át a Zsenmin Zsipaóig a tulajdonosnak mindenhol vannak politikai és gazdasági érdekei, és megpróbálja azokat érvényesíteni. Az a kérdés, hogyan viszonyul ehhez a szerkesztőség. Mennyire akar és képes ellenállni? Köt-e kompromisszumokat? Ezeket a konfliktusokat eddig tudtam kezelni, bár rettenetesen utáltam.”
Hogy a napi szinten 600-700 ezer egyedi látogatót vonzó, pár év alatt referencialappá váló Index esetében a konfliktusok, vagyis az „ütések” milyen gyakoriak és mennyire súlyosak voltak, arról megoszlanak a vélemények. Egy jelenleg is a lapnál dolgozó újságíró szerint „a választások idején tényleg volt egy kis idegesség”, de azóta összességében tíznél kevesebb volt azon ügyek száma, amikor konkrét cikkek miatt feszültség alakult ki Spéder Zoltán és a szerkesztőség között. Egy másik munkatárs szerint pedig az egész ügyet egyenesen a sajtó fújja fel. Ugyanakkor a laptól távozó egyik újságíró úgy vélte, ha UP nem védte volna a munkatársakat, akkor nem tíz, hanem ötven ilyen ügy lett volna. Hozzátette: Spéder egy olyan ügyeleti rendszert szeretett volna létrehozni, amely intézményesítette volna, hogy a neki nem tetsző cikkek öt percen belül lekerüljenek a címlapról, sőt a blogketrecből is azonnal eltűntek volna a „kényes” posztok. Az újságíró szerint Spéder a választások után sajátos tanulási folyamaton ment keresztül: a Fidesztől érkező telefonok nyomán egyre jobban ráérzett arra, hogy mi az, ami tetszik egyes kormányzati szereplőknek, és mi az, ami nagyon nem. Az utóbbi kategóriába tartozott a Fellegi Tamás fejlesztési miniszterhez áttételesen köthető jobboldali médiabirodalomról szóló cikk, ami meg sem jelenhetett; de lekerültek olyan írások is, amelyek a kormány és az IMF közötti konfliktusról szóltak; vagy például az Indexen rendszeresen publikáló DeDi Intézet egyik, a kormányra nézve kritikus elemzése is a tervezettnél kevesebb időt élt meg a címlapon. Ezenkívül előfordult, hogy egy-egy címet vagy fotót is le kellett cserélnie a szerkesztőnek. Mindez olyan körülmények között, hogy az Index imidzséhez tartozott az, hogy mindenkinek beszóltak, Gyurcsány Ferencet miniszterelnöksége idején „szétcikizték”.
2011. 09. 16. (XV/37)
