Négy kereszténydemokrata honatya (Harrach Péter, Lukács Tamás, Varga László és Vejkey Imre) jegyzi azt az önálló képviselői indítványként a T. Ház elé terjesztett törvényjavaslatot, amely a kormány szándékai szerint lecseréli a húsz éve működő 1990/IV-es lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvényt. Az új szabályozás rögzíti a vallási tevékenység és az egyház definícióját, illetve az állam és az egyház különvált működését is. Jelzi ugyanakkor, hogy „az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházzal”, ez azonban nem újdonság az Alkotmánybíróság korábbi iránymutatásához és a kilencvenes évek második felétől működő és külön megállapodásokon alapuló gyakorlathoz képest, amelyet a Horn-kormányzat Vatikánnal kötött szerződése alapozott meg.
A jelenleg egységesen szabályozott vallási mezőnyt két nagy kategóriába sorolja a kormány: egyházak és vallási egyesületek. Előbbiek 45 felekezetet tömörítenek három csoportba osztva, melyek közül az első 1/A kategóriába „a vallás szabad gyakorlásáról szóló 1895. évi XLIII. törvénycikk alapján bevett és elismert egyházak” tartoznak, vagyis a törvényjavaslat alapján a katolikusok, a reformátusok, az evangélikusok, valamint három zsidó irányzat, öt ortodox egyház, illetve az unitáriusok és a baptisták. Az 1/B kategória a „jelentős közcélú tevékenységet ellátó egyházak” köre, akikkel kapcsolatban a kormány kétharmados kötelezettséget vállal átfogó megállapodás megkötésére még az idén. Ebbe a körbe főleg a protestáns szabadegyházak kerültek (metodista, pünkösdi, adventista, Hit Gyülekezete stb.) és egyetlen keleti vallásként a krisnások. A harmadik csoporton a szabadkeresztények, a mormonok, a buddhisták (tizenhatból hat), az iszlám két közössége, a jehovisták, további ortodoxok és zsidó irányzatok osztoznak annak köszönhetően, hogy „országos lefedettségűnek”, illetve „világvallásokhoz köthetőnek” minősítik őket. Ennek azonban nem mindenki örül. Így például a Magyar Iszlám Közösség vezetője, Bolek Zoltán is arról tájékoztatta lapunkat, hogy sérelmesnek tartja a kormányzati megállapodásra javasolt egyházi körből való kimaradásukat.
Ami a második egyházi kategória nyolc szereplőjét illeti, esetükben az átfogó megállapodásra irányuló kormányzati kötelezettségvállaláson kívül más nemigen indokolhatja a tradicionális egyházakat is felsoroló első egyházi csoportból való elkülönítésüket, hiszen többségüket ugyancsak a régi 1895-ös vallásügyi törvény alapján jegyezték be hazánkban.
Értesüléseink szerint a magyarországi zsidó irányzatok között is vitát gerjeszt a tervezet, mivel a Mazsihisz mellett két másik közösség is bekerült az 1/A csoportba. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija szerint ezzel csak az 1867-es zsidó emancipációs törvény utáni helyzet áll vissza hazánkban, amikor a hatályos jog három zsidó irányzatot ismert el: ortodoxot, neológot és status quót.
Az összes többi (kb. 250-270), jelenleg egyházi státusszal rendelkező vallási közösség az új törvény év végi hatályba lépését követően automatikusan egyesületi minőségben, vagyis a civil szférában folytathatja tevékenységét. Nekik egy hónapjuk van arra, hogy megkíséreljék egyházként újraregisztráltatni magukat a Fővárosi Bíróságon annak tényét bizonyítva, hogy elsődlegesen vallási céllal szerveződtek és működnek. A bíróságnak ennek megállapításához kötelező jelleggel szakértői asszisztenciát kell igénybe vennie, melyről egészen a tervezet benyújtásáig inkább mint lehetőségről szólt a munkaanyag. Nem kell azonban bajlódnia a bírónak különféle hitelvi kérdésekkel, ha a bejegyzést igénylő szervezet nem tud ezerfős tagságot és húszéves konstans jelenlétet produkálni. Akit visszadobnak, egy év múlva futhat neki újra. Őket hívja a „politikai szelekción alapuló egyházi kasztrendszer” alján elhelyezkedő „páriafelekezeteknek” néhány baloldali sajtóvélemény. A kormány egyébként adós maradt az egyesületi létbe irányított egyházak speciális polgári jogi státuszának olyan megnyugtató rendezésével, amely figyelemmel van a vallás sajátosságaiból eredő eltérésekre (hitelveik szerinti belső működési normák, vezetők választása stb.).
A bent maradt egyházak körében leginkább az okoz zavart és bizonytalanságot, hogy ha az új egyházi jogszabály – nagyon helyesen – a továbbiakban is rögzíti a felekezeti jogegyenlőséget (azonos jogok és kötelezettségek), akkor hogyan kell értelmezni a mellékletben szereplő táblázatokat, melyek taxatíve felsorolják a fent említett három egyházi lista szereplőit. Főleg a második és harmadik csoport egyházai tekintenek előrelépésként arra, hogy a kezdeti tervekhez képest előnyére változott a tervezet, hiszen már nem tartalmaz olyan korábban előrebocsátott nyílt kategóriákat, mint a „történelmi”, illetve „elismert” egyház. Ugyanakkor a jog olyan műfaj, melyben a törvényileg rögzített csoportosításokhoz politikai szándékoktól függően – mondjuk, egy esetlegesen nem egyházbarát kurzus idején – bármikor könnyedén lehet eltérő jogosítványokat rendelni, a jogokat a csoportok között újraosztani. A kérdés tehát az, hogy a felsorolások pusztán az automatikus (ex lege) regisztrációt, valamint a kormányzati teendőket (megállapodások kötése) tükrözik-e, s így elsősorban technikai jellegű csoportosításoknak minősülnek, avagy egy jövőbeni esetleges tartalmi megkülönböztetés alapjait jelentik. Egyházügyi szakértők szerint erre a kérdésre az őszi jogalkotási periódus ad majd választ, amikor a parlament megalkotja, illetve módosítja az egyházak intézményfenntartó és anyagi jellegű jogosítványaival kapcsolatos jogszabályokat (közoktatási és felsőoktatási törvény, egyházfinanszírozási törvény stb.).
2011. 06. 17. (XV/24)
