hetilap

Hetek hetilap vásárlás
SZT-tiszti lista: gyenge kezdet
Alkalmas a kompromittálásra

2011. 03. 10.
„Nem akkora szenzáció, mint amekkora lett belőle”, így jellemezte lapunknak Varga László történész a március elején nyilvánosságra hozott, több mint félezer nevet tartalmazó listát, amin a Kádár-rendszer Belügyminisztériumának szigorúan titkos (SZT) állományú tisztjei szerepelnek. Az érintettek csupán töredékét ismerhettük meg a mostani listáról, szerinte a hírszerzést a szerkesztők tudatosan hagyják ki a felsorolásból.

Mint arról korábban beszámoltunk, a www.szigoruantitkos.hu címen működő honlapon több száz szigorúan titkos állományú tiszt található. A honlap hátterét a hódmezővásárhelyi Emlékpont (illetve a Boér Zoltán-Fráter Olivér-Ungváry Krisztián-történésztrió) jelenti. Az adatlapokon a név mellett szerepel a születési hely, időpont, anyja neve, a végzettség, a fedőmunkahely, a korabeli lakcím, valamint egy rövid életút. Az SZT-tisztek csoportja két részből állt: a BM-től leszereltek, akiket a civil életben helyeztek el, és azok, akiknek a BM-hez semmi közük nem volt, de munkakörük miatt érdemes volt beszervezni őket. Bár róluk eddig kevesebb szó esett, munkájuk legalább olyan fontos volt, mint az ügynököké.

A listának köszönhetően napvilágra került többek között Medgyessy Péter volt miniszterelnök és Boros Imre, az első Orbán-kormány egykori kisgazdapárti miniszterének neve is, jobboldali orgánumok szerint pedig egyértelműen beazonosítható Fekszi Márta, a Gyurcsány-kormány volt külügyi államtitkára is. (Érdekes, hogy miközben Fekszit az SZT-tiszti múltjával revolverezik, addig Boros Imre állandó szerzője, szereplője ezen orgánumoknak). A volt államtitkár egyébként név szerint nem szerepel a honlapon, de anyja neve és születési dátuma alapján a napilap az ő személyére következtet.

Varga László a Heteknek azt mondta, nem használ, hogy egy-egy ember esetében politikai ügyet kreálnak a napvilágra került adatokból. Azt is hozzátette azonban, hogy „maga a kutatás nyilvánossága követelmény és kívánatos is, a történészek pedig nem béníthatják meg a folyamatot azért, mert a politika él, esetleg visszaél az adatokkal".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!