A lavina két filozófus, Gábor György és Demeter Tamás vitájából indult ki. Két évvel ezelőtt, 2009 decemberében az MTA Filozófiai Intézetének év végi fogadásán szólalkozott össze a két szakember. Gábor verziója szerint Demeter többször vissza-visszatérő módon az egyik korábbi igazgatót sikkasztással rágalmazta, amiért többször rászólt. Erre Demeter Tamás felpattant, üvöltve azt mondta, hogy a te fajtád szokott hazudozni. A következő mondatban pontosított: a te mispóchéd szokott hazudni. (Ez egy jiddis eredetű szó, famíliát, családot és klikket jelent, tréfásan pereputtyként is szokták használni – a szerk.)
A vita tárgya az, hogy ez antiszemita megjegyzésnek számít-e. Gábor György számtalan interjúban elmondta, többek között a Heteknek is, hogy szerinte egyértelműen. Érdekes, hogy Demeter Tamás (aki értelemszerűen nem tartja annak) nyilatkozatával nem lehetett találkozni, mivel nem is keresték a lapok. (Vele lapzártánk után tudunk interjút készíteni. Azt mondta: mi vagyunk, akik először kerestük.) Az ügy egyébiránt a veszekedés után két hónappal robbant ki, amikor Demeter átvette a 20 ezer eurós Talentum-díjat, a Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány és a Magyar Tudományos Akadémia közös elismerését. Ezen a napon jelent meg a Népszavában „Kitüntetik a zsidózó filozófust” címmel írás a konfliktusról. (A harmincas éveit taposó Demeter az elmúlt években többek között volt Soros/Chevening-ösztöndíjas a Bristoli Egyetemen és doktori ösztöndíjas a cambridge-i Trinity College-ban, Békésy-ösztöndíjas, vendégkutató a Cambridge-i, a Helsinki és az Edinburgh-i Egyetemen.)
Az innen indult folyamatok megértéséhez nem szükséges igazságot tennünk a két filozófus között, de az tény, hogy a filozófiai életben, különösen a Filozófiai Intézetben ekkortól kezdve kezdődött el egy éles polarizáció. Demeter oldalán álló egyik forrásunk azt magyarázta a Heteknek, hogy sokakat felháborított az úgynevezett antiszemita kártya kijátszása, miközben mindenki tudta, hogy az értelmiség (így a filozófusok) finanszírozásába trükkös technikák is belekerültek. A viszályt tovább fokozta a vitatott körülmények között kinevezett új igazgató, aki számos balosnak tartott filozófust kirúgott az intézetből, plusz pénzügyi revíziót is indított. A régi igazgató és az új között nézetkülönbség támadt arról, hogy a pályázati pénzek felhasználása mennyiben volt korrekt. Erről a Magyar Nemzet már tavaly nyáron cikkezett.
Az „elszámoltatatás” a kormányváltást követően gyorsult fel, mikor a Nemzeti Kutatási Technológiai Hivatal (NKTH) pályázatait a Magyar Fejlesztési Bankban (ezen intézményhez került az NKTH) kiemelten górcső alá vették. A folyamatot katalizálta Demeter egyetemi barátja, aki áprilisban kormányzati pozícióba került, és akinek becsületbeli ügy, hogy a szerinte az antiszemitizmus vádja alá teljesen alaptalanul került barátját megvédje. (A Gábor György, a Népszava és Demeter Tamás közötti per ekkor még zajlott.)
A történet következő állomása, hogy a Magyar Nemzet több cikkben foglalkozott a filozófuspályázatokkal, de már nagyon durva és sértő felhangot kapott az ügy. Olyan írás született, amit ahhoz lehet hasonlítani, mintha egy csoportot válogatás nélkül leöntöttek volna trágyával. („Morálisan és jogilag is megkérdőjelezhető módon jutott hozzá csaknem félmilliárd forinthoz a Gyurcsány-kormány idején az a liberális filozófusi kör, amely szinte naponta állítja erkölcsi pellengérre a konzervatív oldal szereplőit” – szólt a verdikt.)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Nemzet írt arról, hogy átfogó vizsgálatot indít Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos azoknak a több mint 400 millió forint közpénzt felemésztő filozófiai pályaműveknek az ügyében, amelyeknek „ellentmondásaira” a napilap cikksorozatban hívta fel a figyelmet. A lap közlése szerint hat pályamunkával összesen csaknem félmilliárd forinthoz jutott hozzá a Gyurcsány-kormány idején a Radnóti Sándor, Heller Ágnes, Vajda Mihály, Gábor György és Geréby György alkotta filozófusi kör.
A valóság az, hogy több évig tartó és több tucat embert foglalkoztató projektről van szó, amelyekből egyetemi és kutatóintézetek fenntartási költségeit is részben fedezték. Lehet, hogy történtek számlázási trükkök, stiklik (fél Magyarország így működik, nem is beszélve a párt- és kampányfinanszírozásról), de a cikkekben felelősök nem voltak megnevezve, hanem csak utalások, sejtetések történtek bűncselekménygyanús ügyekre. Miközben volt olyan projekt, amelyekben a projektmenedzser és a pályázat tudományos vezetője havonta 175 ezer forint, a további meghatározó résztvevők 95 ezer forint, a posztdoktorok 220 ezer forint körüli juttatásban részesültek.
A programban résztvevők 80-90 ezer forintos havi jövedelmet kaptak csupán. (Ha ezeket az összegeket euróra váltjuk át, akkor nemzetközi szinten még inkább nevetségesnek tűnik a „Heller és bandája” vád.)
A legvisszataszítóbb, hogy Heller Ágnest úgy hozták hírbe százmilliós síbolással, hogy a Magyar Narancs értesülése szerint az ismert filozófus rögtön a kutatás elején lemondott a projektje vezetéséről. Heller nemcsak nem vett fel egy fillért sem, de nem is döntött egyetlen fillér elköltéséről.
A filozófusvilágot a klikkek közötti nézeteltérések barázdálják. A jobboldalinak tekinthető Mezei Balázs vallásfilozófus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Filozófiai Intézetének igazgatója a napokban a Mandinernek adott interjújában azt magyarázta: „A mamutpályázatok feudális rendszert hoznak létre, hűség alapján vonnak be egyeseket, és hagynak ki másokat. Itt elsősorban nem politikai szimpátiáról, hanem korábban kialakult kapcsolatokról beszélek. (…)A politikai törésvonal magasabb szinten van, a szakmai viszont nagyon éles és megosztó. Tehát imigyen nincs Heller-network, ám a politikai kultúra szintjén mégis összezárnak. (…)A filozófia a színházhoz és a filmhez hasonlóan szigorúan ellenőrzött terület volt – előbbi ideológiai, utóbbi kettő propagandisztikus okokból. Tehát a jelenlegi monolit struktúra a Kádár-éra öröksége. Az MTA Filozófia Intézetének vezetése körüli vita is a kommunizmus alatt kialakult polaritások visszfénye. (…)A pályázatok kapcsán megtámadottakkal sokan szolidárisak. Úgy érezzük, nem szép pellengérre állítani egy nyolcvanéves asszonyt és egy hetvenéves férfit, akik mögött sok munka, gazdag élet áll, és emberileg is becsülendő, amit például Vajda Mihály tett. A támadások kiszámított következménye azonban az lehet, hogy ez a kör elveszíti a befolyását. Paradigmaváltás előtt állunk.”
Azonban a Magyar Nemzet által indított eljárás következménye, hogy a jobboldali értelmiség is besározódott, hiszen kiderült: a jobboldal jeles alakjai hasonló keretek között jutottak több tízmillió forintos pályázati támogatásokhoz, mint a visszaélésekkel megvádolt, „liberálisnak” bélyegzett filozófusok. Másrészt olyan mélyre jutottak az emberi kapcsolatok, amely a professzorok emberi minőségét is megkérdőjelezi. „Ha találkozunk ezekkel az alakokkal, akkor a szemükbe nézünk, és nem köszönünk nekik, ha mellénk ülnek, akkor felállunk a székről, mert az ő megélhetési gyűlölködésükkel mást nem lehet szembeszegezni, mint a néma és teljes megvetést” – írta például a jobboldali Professzorok Batthyány Körének belső levelezésében Hornok László a pályázati csalás gyanújába kevert filozófusok ügye kapcsán. A Szent István Egyetem rektorhelyettese a levéllel a gyanúba kevert tudóstársak elleni összezárást kívánta erősíteni – nem hétköznapi hangnemben. „Már csak azért sem jó hallgatnunk ebben az ügyben (sem), mert az ellenség minden követ megmozgat”– írta Hornok, megjegyezve, hogy „Heller Ágnesékkel nem kell vitatkozni. Őket csak ki kell közösíteni!”
Hornok professzor szélsőséges stílusa azért is furcsa, mert nemhogy ítélet nem született a Magyar Nemzet által megszellőztetett ügyekben, de még a feljelentés is csak két esetben történt meg. Továbbá a jobboldali sajtó által baloldali kifizetőhelyként aposztrofált Nemzeti Kutatási Technológiai Hivatal közvetlen elődjét még az első Orbán-kormány idején hozták létre Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok néven. Innen kaptak „mamutpályázatokon” keresztül jelentős pályázati támogatásokat a jobboldalhoz köthető tudósok „a nemzeti örökség és a jelenkori társadalmi kihívások kutatására”. Ha az MN hangnemét vennénk, akkor azt írhatnánk: 96 millió forinthoz jutott például Granasztói György történész, aki tagja a Professzorok Batthyány Körének, illetve elnöke volt a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek is. A professzor a Heteknek úgy nyilatkozott, hogy a pénzt nem ő kapta, hanem az általa vezetett Teleki László Intézet. Azt is hangsúlyozta, hogy nem az NKTH, hanem az NKTP rendszerén belül kapták a támogatást. A rendszer azonban alapvetően hasonló volt: a gyanúba kevert filozófusok éppúgy nem saját maguk számára nyertek pénzt, és nem egyedül végezték a kutatást, mint Granasztói és társai, valamint több éven keresztül számos konferencia és tudományos mű született a projekt keretein belül.
A hasonlóság magyarázata az, hogy az annak idején a Pálinkás József vezette Tudományos Tanácsadó Testület javaslatára létrehozott NKTP rendszerét lényegében továbbvitte a következő, Magyar Bálint-féle minisztérium. Ehhez képest érdekes, hogy Pálinkás József, az MTA elnöke, aki közreműködött az alapötlet kidolgozásában, a napokban egy tévéműsorban azt mondta: „Az egész pályázati rendszert hazugnak tartom, amennyiben átláthatatlan dzsungel, és mindenki megtalálja benne a kiskapukat ahhoz, hogy jelentős összegekhez jusson.”
2011. 02. 04. (XV/5)
