hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Üzen a szabad világ
Miért és hogyan kerültünk kínpadra?

2011. 01. 07.
Nemzetközi szinten csődöt mondott az amúgy magyar környezetben évek óta hatékonyan működő Fidesz-kommunikáció. Az ünnepek alatt példátlan kritikák érték Magyarországot elsősorban a médiatörvény miatt, amely olyan szimbolikus üggyé vált, hogy arra a nyugati sajtó ízlése szerint még a különadók ügyét, a demokratikus ellensúlyok kiiktatását is rá tudta fűzni.

Emberemlékezet óta nem érte Magyarországot a civilizált, demokratikus világ sajtójából olyan éles kritika, mint az elmúlt három hétben. A nyugati újságírók egymással versengve igyekeztek minél kreatívabb jelzős szerkezeteket találni, és minél kifejezőbb metaforákra lelni. A német Süddeutsche Zeitung karikatúrájában szőrös ősemberként maga mögött hajánál fogva húzott nővel (ő volt a sajtószabadság) ábrázolták Magyarországot, míg az angol Observer olyan randa kis államként, amiből visszataszító bűz árad. Peter Frey, a német ZDF főszerkesztője bacilushoz hasonlított minket, melyhez képest a svájci Le Matin álláspontja már-már hízelgő: csapnivaló diákok lettünk.

Orbán Viktort a már említett ZDF főszerkesztő cenzornak nevezte, a német Die Welt a „puszta Putyinjának", aki „autokrata hobbifocista", és akit egyébként Leninnel is közös nevezőre lehet hozni. A magyar jobboldal számára talán a Washington Post Kelet-Európa szakértője, Anne Applebaum kritikája lehetett a legfájóbb, akit egy hónapja tüntettek ki a Terror Házában Fidesz prominensek. A jobboldali lengyel külügyminiszter felesége ugyanis megjegyezte: amikor az USA alkotmányának szerzői a többség zsarnokságától tartottak, akkor az olyan típusú politikusokra gondolhattak, mint amilyen Orbán Viktor.

A sorjázó kritikákra a kormánypárti védekezés egyik eleme, hogy a támadások politikai jellegűek, részben a hatalomból kiszorult ellenzéki vélemények állnak mögötte. A bírálatokat figyelmesen elolvasva azonban kiderül, hogy legkevésbé a szocialista politikusoknak van okuk a Fideszt érő kritikáknak örülni. Drámaian súlyos képet festenek ugyanis a nyugati újságírók az előző ciklusról. A már idézet Applebaum „Európa egyik leginkompetensebb kormányának" nevezte az előző baloldalt. Az Observer jegyzetírója pedig így minősített: korrupt és inkompetens magyar baloldal felett aratott győzelmet a Fidesz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!