A kommunikáció első számú szabálya, hogy vészhelyzet esetén a kommunikáció az első számú bűnbak. A kommunikáció második számú szabálya, hogy rossz politikai termékről középtávon sem lehet jól kommunikálni. A kommunikáció harmadik számú szabálya, hogy ha a portéka jó, de a kommunikációja rossz, akkor ki kell rúgni a kommunikátort. Jelen pillanatban a kormánypárt az első szabálynál tart, miszerint nem csinál a Fidesz semmi rosszat, sőt, csak éppen a tálalás hibádzik.
Ám a jelek szerint nincs új a nap alatt – a válság kirobbanásáig ez volt a Gyurcsány-korszak kedvenc mondata: a néppel nem tudták megértetni a reformokat. Előbb a miniszterelnök és csapata használta annak szinonimájaként, hogy nem érti a nép az ő nagyszerű terveiket, utóbb a szocialista frakció mondogatta, már-már mantraszerűen. Igaz, a balos honatyák értelmezése már más volt, ugyanis a kommunikációért sokáig Gyurcsány legbizalmasabb embere felelt, így a kommunikáció ostorozása gyakorlatilag a kormányfői kabinet bírálatával jelentett egyet.
A fideszes kommunikációkritika egyelőre megmarad az elsődleges jelentésénél, azaz a politikát békén hagyja. Alapvetően a kormánypárt – legalábbis a külső szemlélő számára úgy tűnik – egyfajta „csakazértis” kommunikációt folytat, mert Magyarország végigviszi a tervét a multik, a sajtó és az Európai Unió ellenében is. Arról, hogy ez mennyire célravezető, megoszlanak a vélemények. Németh Erzsébet szerint igenis sikeres az „ellenpontozott kommunikáció”. Egy konkrét példát vizsgálva a Budapesti Kommunikációs Főiskola Viselkedéstudományi Intézetének vezetője rámutatott, hogy fontos volt beszélni arról, hogy a médiatörvényt még a lefordított verzió postázása előtt komoly támadások érték, de leginkább általánosságban, azaz érdemben nem tudtak bírálói belekötni.
Ugyanakkor Németh szerint komoly hiányosság, hogy a kormánypárt nem fektetett kellő hangsúlyt az előkészítésre, nem taglalta, mit szeretne megváltoztatni, milyen problémát szeretne orvosolni.
A törvény elfogadása előtt, mutatott rá Németh Erzsébet, fél évig arról kellett volna szólnia a közbeszédnek, miként bulvárosodik a média, hogyan zúdul egyre több minősíthetetlen tartalom a gyerekekre, illetve miképp formálta át a média szerkezetét és a médiafogyasztói szokásokat az internet. Ha erről a kormány beszél, akkor most nem állna a bál, illetve egy kiérleltebb verziót fogadhatott volna el a parlament.
Ennek ellenére, vélekedett a kommunikációs szakember, igenis van olyan helyzet, amikor a kommunikáció gyengesége nem a kommunikátor, illetve a kommunikációs szakember hibája – például a médiatörvényt érő uniós bírálatok nagy része túlzó volt, amire a kormányzati kommunikáció nem tudott felkészülni.
Ami a kommunikációt illeti, a Fidesz képviselőinek egy része nyilvánvalóan nemcsak mondja, de hiszi is, hogy érdemi autonómiaküzdelmet folytat – állítja Szigetvári Viktor. Ám komoly kérdés, hogy mekkora sikerrel, ugyanis amióta egyértelművé vált, hogy a hiánycélt nem engedheti el a kormány, a kormánypárt újabb és újabb lendülettel rohan tovább a politikai és kommunikációs zsákutcában. Amiről a februárban esedékes reformok – pontosabban várható elmaradásuk –, továbbá az unió által tavaszra követelt konvergencia-program valószínűleg majd újra bebizonyítják, hogy zsákutcát jelentenek.
A jelenlegi korrekciós mozgástér azonban igencsak szűkös, rövid távon kevés a lehetőség az érdemi változtatásra, mégha akár erre meg is születne a szándék. Ráadásul ez utóbbi egyelőre nem is látszik. És a gát, ami a korrekciót megakadályozza, éppen maga a forradalmi politikai retorika, illetve az, hogy a Fidesz legitimációját és a változtatásokra való jogát épp a fülkeforradalomból eredezteti. Az „új rendszerváltás” végletes és igazságosztó póza olyan ígéret, amely új alkotmányt, egyéb szimbolikus intézkedést és identitásképző hatalmi-politikai küzdelmeket szül. Ezen korábban nyilvánosságra hozott kezdeményezések azonban már az elkövetkező hónapokra előre megakadályozzák az érdemi politikai és ebből következően majd a kommunikációs korrekciót. Hiszen néhány héttel ezelőtti önmaguknak kellene ellentmondani, és ez hiteltelenítené egész valóságértelmezésüket.
A sajtószabadság mint olyan persze leginkább a helyi és országos „véleményvezéreket” mozdítja meg. Egy vidéki nyugdíjas néninek, akinek kenyérre is alig futja, nem sokat mond. De – figyelmeztetett Szigetvári – az igenis értelmezhető az átlagember szintjén is, hogy több hete kőkeményen bírálja Magyarországot az EU, mert azt ebből mindenki meg tudja érteni, hogy valami nincsen rendben, gond van a kormánnyal. Ez a szélesebb választói körben is okozhat veszteséget.
Azt a véleményt, miszerint a kormány kommunikációja azért nem túl sikeres, mert a kabinet célcsoportról célcsoportra ugrál (például a durva devizatörlesztés miatt elforduló középosztályt a nyugdíjasokkal akarja pótolni, mondván, a magánnyugdíjpénztári vagyon einstandolásával a jelen nyugdíjasainak járandóságát mentette meg), Szigetvári nem osztja. Szerinte nem tudatos célcsoport-váltogatásról van szó, pusztán arról, hogy így következnek az ügyek, ilyen kényszerpályák jönnek létre. A kormánypárt egyelőre még a klasszikus önigazolásnál tart, és felesleges áldozatszerepben tetszeleg.
Ráadásul annyi szavazót még nem veszített a Fidesz, hogy politikájuk fenntarthatatlansága nyilvánvalóvá válhatott volna mindannyiuk számára. Van még tere az önigazolásnak bőven, ez tovább odázza el a korrekciót. Úgyhogy érdemi politikai változásra még várni kell, egészen addig, amíg olyan markánsan nem csökken a Fidesz népszerűsége, hogy az tarthatatlanná válik – ugyanis egy politika és a hozzákapcsolódó kommunikáció sokszor csak súlyos veszteségek után változik, ami már akár belső szembenállást is szül. Bár ez utóbbi esélye jelenleg minimális. Egyelőre azonban – kívülről is érzékelhető szembenállás nincs a párton belül – zavart legfeljebb az okoz, hogy nem minden politikus képviseli hitelesen az irányvonalat.
2011. 01. 14. (XV/2)
