hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A háromezer milliárdos háború
Kormány vs. magánnyugdíjpénztárak

2010. 11. 19.
A magánnyugdíjpénztárak kommunikációs offenzívát indítanak az Orbán-kormány pénztárak megszűnését célzó politikája ellen. A költségvetés a jövő évre 530 milliárd forintnyi megtakarítás „államosodásával” számol, de nagy kérdés, hogy a pénztártagok a kormány szándékai szerint cselekszenek-e.

A hazai pénzvilág vezetői az elmúlt években hozzászokhattak ahhoz, hogy nehéz gazdasági helyzetekben a döntéshozóknak rendre eszébe jut, hogy Magyarországon a bankbetétek mellett a magánnyugdíjpénztárak által kezelt vagyon számít a legnagyobb volumenű megtakarításnak. (Az elmúlt év rekordhozama miatt mára 2,7 milliárdról mintegy 3 milliárdra emelkedett e vagyon értéke.)

Két éve, 2008 októberében például a Magyar Nemzeti Bank vezetői hívták válságértekezletre a nagy bankok és biztosítótársaságok alapkezelőinek vezetőit (gyakorlatilag ők kezelik a magánnyugdíjpénztáraik vagyonát), hogy segítsenek fékezni a forint drámai gyengülését és az állampapírpiac kiszáradását, míg meg nem érkezik az IMF segítsége. Több nagy alapkezelő (nem mindegyik) a maga számára nagyon kockázatos módon, bizonyos értelemben magán-nyugdíjpénztári pénzek átmozgatásával az állam segítségére sietett, hozzájárulva a csőd elkerüléséhez.

Azonban egy hónap alatt - és erre soha a magyar történelemben nem volt példa - 1300 milliárd forintot vontak ki külföldiek Magyarországról, s csak az IMF által tető alá hozott 5000 milliárd forintnyi intervenciónak köszönhetően menekült meg az ország a pénzügyi összeomlástól.  (Lásd még: Hogyan mentették meg jobb- és baloldali bankárok az országot az államcsődtől? Hetek, 2008. november 14.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!