hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyarország csodálatos megmenekülése
Hogyan mentették meg jobb- és baloldali bankárok az országot az államcsődtől

2008. 11. 19.
Napokra volt az ország az államcsődtől és attól, hogy négyszáz forintba kerüljön egy euró. Ez azt jelentette volna, hogy minden magyar embernek a vagyona, fizetése vagy nyugdíja 30–40 százalékkal kevesebbet ért volna. A törékeny helyzetet az okozta, hogy pár hétig nem volt Magyarországon olyan erő, se politikai, se pénzügyi, amely képes lett volna megakadályozni az összeomlást. Végül az erő „felülről” jött: gigantikus, 5 ezer milliárd forintnyi nemzetközi hitel formájában, és az európai politikai elit védelmével. Az alábbiakban azt próbáljuk meg vázolni, hogy mi is történt Magyarországgal.



Simor András és Veres János. Átmenetileg megoldották a válságot, de továbbra is
veszélyzónában Magyarország

A történet lényege, hogy több londoni úgynevezett hedge fund megtámadta
Magyarország forintját és állampapírpiacát. A hedge fundok olyan dollár
milliárdokkal üzletelő befektetési alapokat (és brókereket) takarnak, amelyek
rendkívül kockázatos üzletekre játszanak, például arra, hogy egy-egy ország
valutáját vagy részvény- és értékpapírpiacát „bedöntsék”, és az árfolyamok
esésén nyerjenek.

Magyarország azért került sebezhető helyzetbe, mert a világválság miatt
gyakorlatilag elfogyott a szabad forrás a világpiacon, a bizalmatlanság miatt
senki senkinek nem adott kölcsön, ezért drasztikusan csökkentek a befektetések.
2006-ban Gyurcsány Ferenc Őszödön azzal érvelt, hogy a nemzetközi pénzbőség
miatt és trükkök százaival sikerült elkerülnie az országnak a nagyobb bajt.

Az említett pénzbőségnek most lett vége, ami a hiteleken élő Magyar­országot
eladósodott helyzetben érte, amikor elemi érdeke volt az országnak, hogy a
lejáró hitelei helyére újakat tudjon felvenni, hogy a működését biztosítani
tudja. Hasonlóképpen a bankok „nyakig” tele vannak devizahitelekkel. A bizalmi
válság miatt nem volt kereslet a magyar állampapírokra, ezért az Államadósság
Kezelő Központ (ÁKK) kamatemelésekkel igyekezett vonzóbbá tenni a magyar
papírokat, de így is alig akadt „vevő” Magyarországra.

A shortosoknak hívott befektetők számára a részvények esése miatt remek üzleti
lehetőségnek bizonyulnak a gyengülő papírok. A logika az alábbi: ha például egy
részvény árfolyama 5 ezer forint, akkor úgy adnak el részvényeket, hogy adott
esetben nincs is a kezükben, mert arra spekulálnak, hogy amikorra le kell
szállítaniuk a részvényeket, akkor már csak 4 ezer forintba fog kerülni.
Megveszik a piacon 4 ezerért, és eladják 5 ezerért, rögtön egy ezrest kerestek,
ez a short pozíció. Mikor esik a piac, akkor sokan spekulálnak shortra. E logika
mentén ültethető „hullámvasútba” a forint, illetve a magyar állampapírok is.

Az említet hedge fundok akkor indítottak támadást Magyarország ellen, amikor a
legsebezhetőbb volt, mivel több milliárd euró egy éven belül lejáró tartozása
van az országnak.

A „rossz fiúk” stratégiája az volt, hogy a bizalmi válságra rájátszva zuhanást
indítsanak el a forint és az állampapírok esetében, például hogy maguk adnak el
forinteszközöket, és ezzel a kínálatot növelik, tehát az árat leverik a piacon.
A tapasztalat egyébként az, hogy spekulánsok képesek jelentős zuhanásokat
produkálni, leginkább akkor, mikor egy-egy piacon (mint a magyaron is)
alapproblémák vannak. Több klasszikus, nem magas kockázatra játszó, mondhatni
konzervatív befektetési alap és bank például belső szabályzatában fekteti le,
hogy a kockázat kerülése miatt bizonyos részvényeket és papírokat milyen
árszintnél kötelező eladniuk. Ezt hívják „stop loss”-oknak, az eladási árhoz
szabott limiteknek. Tehát aki ügyesen képes manipulálni a piacot, az képes egy
egyre nagyobbá váló hólabdát elindítani.

„A hedge fundok célja az volt, hogy a magyar zuhanással egyfajta láncreakciót
indítsanak el az európai piacon, mivel például osztrák bankok is rendelkeznek
magyar állampapírokkal, illetve leánybankjaikon keresztül sok devizahitelt
helyeztek ki. Ha a magyar piac bedől, akkor a válság valamilyen formában
áttevődik más országokra is, »fertőződik« Európa, ahol ugyancsak az esésekből,
az úgynevezett előre felépített short pozíciókból sok pénzt tudnak keresni.
Szerintem nem is annyira a magyar piacon, hanem tőlünk elinduló európai eséseken
akartak sok pénzt keresni” – nyilatkozta lapunknak egy bankár, aki személyesen
is konfrontálódott a hedge fundos „rossz fiúkkal”.

Ezek brókerek és bankárok egyébként több esetben ismerik egymást, hiszen a
normál ügymenetben vásárolhatnak egymástól állampapírokat és részvényeket,
Londonban akár azonos pénzügyi iskolába is járhattak, vagy éppen le akarták
igazolni egymást, vagy bármi okból dolgoztak már együtt.

„Itt ültek páran a szomszéd szobában, és vitatkoztunk azon, hogy bejön-e a
tervük. Én azt mondtam, hogy nem fog, de akkor még inkább fikció volt az
érvrendszerem, mintsem a valóság” – magyarázta az egyik budapesti bankár.
Forrásunk azzal érvelt, hogy Európa vezetői nem engedhetik meg maguknak ezt a
láncreakciót, se pénzügyi, de különösen nem politikai szempontokból, ezért erőt
mutatva meg fogják akadályozni ezt a „támadást”.

A gond az volt, hogy a hedge fundok helyzeti előnyben voltak, mivel ekkor még a
magyar kormányzati elit azt állította, hogy az országot elkerüli a válság
(Gyurcsány a parlamentben a válság prófétáinak nevezte az aggodalmaskodó
fideszesket), és Európa vezetői sem tettek intervenciós nyilatkozatokat. Tehát
sem a hazai, sem a nemzetközi környezet nem támasztotta alá az optimista
forgatókönyv megvalósulását.



Nemzeti csúcs. Feleslegesnek, sőt veszélyesnek tartották a közgazdászok

Fotó: Vörös Szilárd

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!