hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Huszonnégy évesen ezermilliárdos cégek ura
Vitézy Dávid élete és munkássága

2010. 10. 29.
Budapesti Közlekedés Központ Zrt. (BKK) néven új mamutcég alapításáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Bár a BKK pontos feladatairól még nem kaphatott részletes információkat az utazóközönség, az azonban már biztos, hogy a csúcsszervezet alá tartozik majd a Budapesti Közlekedési Vállalat, és alá tartozhatnak a MÁV és a Volánbusz budapesti és előváros járatai, továbbá Budapest teljes közlekedési rendszerének működtetése, finanszírozása és fejlesztése is. „A cél az, hogy létrejöjjön egy olyan egységes irányítási rendszer, amely felügyeli a közúti, a kerékpáros és a tömegközlekedést” – jelentette ki Vitézy Dávid, a BKK – Tarlós István főpolgármester javaslatára – szerdán megválasztott vezetője. De ki ez a 24 éves, friss diplomás fiatalember, aki szakmai végzettség és vezetői gyakorlat nélkül is ezermilliárdos cégek urává válhatott? Vitézy Dávid a VEKE, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivőjeként, gyakori médiaszereplései révén vált ismertté. A VEKE 2000-ben alakult meg az Index fórumán, egy jogtalanul elbocsájtott BKV-diszpécser védelmében. „Elkezdődött egy szerveződés, hogy meg kéne őt védeni, és levelekkel, sajtókapcsolatokkal sikerült is elérni, hogy visszarakják az állásába. Ez volt a VEKE első sikere” – emlékezett a kezdetekre Vitézy egy Index-interjúban. A kezdetek kezdetéről érdemes megemlíteni a közlekedéshez fűződő különleges kapcsolatát: Vitézy már gyerekkorában menetrendeket írogatott, 9 évesen ismerte a 49-es autóbusz sofőrjeit. „Néha még a családjukhoz, a lakásukra is eljártam” – nyilatkozta évekkel ezelőtt a HVG-nek. Meghatározó élmény lehetett számára, amikor 2000-ben, 14 évesen segítségül hívták egy csőtörés nyomán kialakult dugóhoz: a helyszínre sietett, és az iskolai órákat is hátrébb sorolva segített az utasok tájékoztatásában, sőt, elmondása szerint valódi buszokat is irányíthatott, mígnem helyreállt a Szilágyi Erzsébet fasor forgalma.    „Megengedő, liberális nevelést kaptam” – családjáról Vitézy Dávid, Vitézy László filmrendező és Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő, pszichológus-író fia. A BKK élére kinézett fiatalember egyébként Orbán Viktorral is rokonságban áll, ugyanis apja, Vitézy László első felesége Orbán Viktor édesanyjának a testvére. A családban további ismert arcok is feltűnnek: Vitézy Zsófia, Dávid féltestvére, aki sokáig a Magyar Nemzet munkatársa volt, most pedig a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának szóvivője, illetve Vitézy Tamás, Dávid nagybátyja, a legnagyobb példányszámú hetilap, a Helyi Téma tulajdonosa.  Vitézy Dávid a Lauder Javne iskolában érettségizett, majd közgazdászhallgatóként koptatta tovább a padokat, a közelmúltban diplomázott. Tanulmányaival párhuzamosan a VEKE soraiban is aktívan tevékenykedett, 2002-től immár az egyesület vezetőségi tagjaként. „2003 novemberében elértük a 41-es villamos meghosszabbítását, aminek végállomását a Móricz Zsigmond körtér és a Bocskai út közé építették, fölösleges gyaloglásra, átszállásra kényszerítve ezzel az utasokat” – nevezte meg egyik sikeres akciójukat Vitézy. A sikerhez az is kellett, hogy „Vitézy politikusokat megszégyenítő módon médiaképes, és ellentétben sok városatyával, képes értelmes mondatokban, értelmeset nyilatkozni. No meg az is, hogy még a BKV felső vezetésében is voltak VEKE-sek, illetve velük szimpatizálók, akik szépen szivárogtattak a cég számára kellemetlen híreket” – írja Vitézyről egy blogger. A fiatalember Tarlós István főpolgármester – történetünk idején a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője – ajánlásával 2006 decemberében bekerült a BKV felügyelőbizottságába (fb). Kinevezéséről a közgyűlés egyhangúlag döntött. Az akkor 21 éves Vitézy tavaly év végéig volt az fb tagja: munkája legnagyobb sikerei közé sorolja, hogy sikerült megakadályozniuk a járatritkításokat, az Orczy téri Baross kocsiszín eladását és egy buszvásárlási projektet. Kezdeményezésükre látták el légkondicionálóval a Combino villamosokat, és bontottak fel egy sor tanácsadói szerződést. Vitézy a Mandinernek azt nyilatkozta, 4-5 milliárd forint eltűnését sikerült így megakadályozni a BKV kasszájából.A VEKE szóvivőjeként a 4-es metróval kapcsolatban is gyakran kifejtette álláspontját: „A közlekedési szakma szégyene, ami a 4-es metró címén történik Budapesten. Az, hogy az emberekkel szándékosan elhitették azt – és ebben az összes politikai oldal partner volt–, hogy a 4-es metró kell, hogy aki ellene mond valamit, az politikai megfontolásból teszi. Felül kéne vizsgálni az álláspontot, mert egy kicsit, mint­-egy 38 évvel elavult a terv” – nyilatkozta a már idézett Index-interjúban Vitézy.  A BKV-hoz kapcsolódó botránysorozatban többször is exponálta magát az új BKK-vezető: 2008 májusában nyilvánosságra hozta Regőczi Miklós BKV-vezérigazgató-helyettes és Horváth Éva – Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes sajtósa – magánlevelezését, melyben többek között arról értekeztek, hogyan kellene lejáratni Nemes Gábor szakszervezeti vezetőt és Vitézyt, és hogyan lehetne a Fideszre hárítani az aktuális BKV-sztrájkot.A Fideszhez eljuttatott magánlevelek megszerzésével kapcsolatban Vitézy ellentmondó magyarázatokat adott, az NBH vizsgálatot ígért, a további fejlemények azonban ködbe vesztek. Amin nem is csodálkozhatunk, hiszen a 2008-as botrány eltörpült az azóta kirobbantakhoz képest, melynek során több BKV-vezetőt és a már említett szocialista Hagyó Miklóst is – mint a BKV-t felügyelő főpolgármester-helyettest – letartóztattak.  Fuzik Zsoltot, a BKV informaikai igazgatóját 2009 decembere óta körözték, végül 2010 február elején fogták el Szegeden. A rendőrség szerint Fuzik megalapozottan gyanúsítható „gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett” vesztegetés bűntettével. Egy héttel később Vitézy Dávid közleményben tudatta: egyetlen korrupciós ügybe keveredett BKV-s cégvezetővel, így Fuzik Zsolttal sem ápol közeli barátságot, csak a felügyelőbizottsági és VEKE-s tisztségeiből adódó munkakapcsolatot tart velük. Tudatta továbbá, hogy minden őt rágalmazóval szemben megteszi a büntetőfeljelentést. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke hiányolta, hogy a párt nem kap választ arra, igazak-e a sajtóhírek Fuzik Zsolt és Vitézy Dávid „közeli barátságáról”.Vitézy azt is kijelentette, érthető a „minden alapot nélkülöző, kétségbeesett hazugsághadjárat”, hiszen a BKV fb tagjaként számos visszaélésre irányította rá a közvélemény figyelmét. Mostantól Budapest közlekedését irányíthatja.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!