hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Ez nem más, mint boszorkányüldözés”
Interjú dr. Ruttner Györggyel, a MAL Zrt. jogi képviselőjével

2010. 10. 22.
A közvélemény túlnyomó része a MAL Zrt.-t tartja az iszaptragédia felelősének, és ezt erősíti a kormány és a rendőrség kommunikációja, valamint az eddigi három meggyanúsítás is. Mit mond a MAL?

- A MAL álláspontja továbbra is az, hogy nem a céget terheli a felelősség a katasztrófáért. Ennek megértéséhez menjünk vissza az időben: a cég 1997-ben nemzetközi pályáztatás során vásárolhatta meg az ajkai timföldgyárat a hozzá tartozó iszaptározókkal. Az eladó, az államot képviselő ÁPV Rt. azonban előírta, hogy a MAL köteles 3,6 milliárd forintot környezetvédelemre fordítani. Az első kötelező beruházás egy több mint 10 kilométer hosszú résfal megépítése volt. A munkálatok 1997-től 1999-ig tartottak, 700 millió forintba kerültek. A költségekből az állam is részt vállalt: 300 millió forintot tett a közösbe, a fennmaradó 400 milliót a MAL finanszírozta.

Mire szolgál ez a bizonyos résfal, és hogyan kapcsolódik a felelősséghez?

- Ezt a falat úgy kell elképzelni, mint ami összességében egy hatalmas föld alatti medencét hozott létre a tárolók alatt; egy olyan betonfal, amely a földből csak alig emelkedik ki, lefelé pedig az első vízzáró rétegig, 8-10-18 méterig nyúlik le, és így alulról körbeveszi a tárolókazettákat. A megépítésére egy látszólag jó elképzelés adott alapot: a tervezők úgy gondolták, hogy a tározókból leszivárgó lúgos anyag - ami lehet, hogy veszélyes - a résfalnak köszönhetően nem képes szétterülni, így nem szennyezi a környezetet. Azonban most úgy tűnik, nagy valószínűséggel éppen ez a teljesen szakmaiatlan, elhibázott előírás volt a gátszakadás elsőszámú kiváltó oka. Az elmúlt időszakban hullott rendkívüli mennyiségű esővíz ugyanis a résfal miatt nem tudott elfolyni és elszivárogni, így vizenyőssé tette a gát alatti talajt, ami elcsúszott, és emiatt szakadt le a tározó északnyugati sarka.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!