hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Náci eszme, magyar gazemberek
Kéjjel öltek a romagyilkosok

2010. 08. 13.
A hazai szélsőjobboldal által képviselt ideológiából merítettek szellemi-érzelmi muníciót a romagyilkosságok elkövetői – vált egyértelművé a rendőrségi nyomozás héten publikált adataiból. A Heteknek nyilatkozó szakemberek szerint terroristáknak lehet nevezni a debreceni férfiakat, akik Európában is példátlan gaztettet hajtottak végre.

Nemcsak Magyarországon, hanem Európában is egyedülálló bűncselekménynek minősül a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosság, amelynek az aktáit a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) vádemelési javaslattal a napokban küldte meg az ügyészségnek. Mint az ügyben tartott sajtótájékoztatón elhangzott, az elkövetők indítéka egyrészt a korábbi - a konkrét helyszínekhez és személyekhez nem kapcsolódó - sérelmek miatti bosszú, másrészt a félelemkeltés volt. „Az emberölés nem eszköz, hanem maga a bűncselekmény célja volt" - hangsúlyozta Csizner Zoltán, az NNI megbízott vezetője. A bűncselekmény-sorozatban 9 helyszínen összesen 78 lövés történt, 7 helyszínen összesen 11 Molotov-koktélt dobtak el. A bűncselekmények során hatan haltak meg, köztük egy gyerek, továbbá öten súlyosan megsérültek, és köztük is van egy gyerek.

Egyre jobban bedurvultak

Az első támadás 2008. július 21-én, a Pest megyei Galgagyörkön történt, ahol lakóházakra lőttek, és Molotov-koktélt használtak az elkövetők. Augusztus 8-án Piricsén tették ugyanezt, a támadásban egy ember súlyosan megsérült. 2008. szeptember 5-én Nyír-­adonyban lőttek lakóházra, szeptember 29-én Tarnabodon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!