hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ellensúly nélkül - Hack Péter írása

2010. 06. 18.
Az elmúlt húsz év tapasztalataiból arra a következtetésre juthatunk, hogy a kormányzati hatalom ellensúlyait erősíteni kell és nem gyengíteni. A rendszerváltás óta Magyarországon előforduló súlyos problémáknak szinte mindegyike megelőzhető lett volna erősebb független és pártatlan kontrollok működése esetén. Egy adott pillanatban ugyanis jó ötletnek tűnhet egy versenyautó sebességét úgy növelni, hogy megszabadulunk a fölösleges súlynak tűnő fékberendezéstől, de ez az újítás katasztrófához vezethet már az első kanyarban.

A választások előtt a Fidesz-KDNP pártszövetség várható magatartását elemző politikusok és politikai elemzők között kétféle álláspont volt jellemző. Az egyik oldal arra számított, hogy a jobboldal tanult az 1998-2002 közötti kormányzás hibáiból, és a választásokat követően nem ott folytatja, ahol 2002-ben abbahagyta, hanem - például a jobboldali francia elnök, Nicolas Sarkozy példáját követve - a konfrontáció helyett a kiegyezés, a szövetségeskeresés és az együttműködés útját fogja járni. A másik vélemény képviselői arra számítottak, hogy a Fidesz a kétharmad birtokában ráront az alkotmányos intézményrendszerre, és a hatalmi pozícióit ellensúlyozó rendszerek felszámolására fog törekedni. Az új Országgyűlés május 14-ei megalakulása után egy hónappal azt látjuk, hogy a kormánypárt az első változat szerint beszél, és a második szerint cselekszik.

Az új Országgyűlés egy hónap alatt tizennyolc törvényt, illetve törvénymódosítást fogadott el, és harminchárom törvényjavaslat tárgyalását kezdte meg. A kormánypárti képviselők négy hét alatt négy alkotmánymódosító javaslatot nyújtottak be, amiből kettőt már elfogadott az Országgyűlés. A szimbolikus törvényeket és a parkolási díjakat az Alkotmánybíróság döntése következtében kötelezően rendezni kénytelen törvényeket leszámítva szinte minden törvény a kormányzati hatalom növelését, a kormányzati hatalommal szembeni ellensúlyok lebontását célozza.

A kormánypárti előterjesztők minden egyes javaslatnál a demokratikus akaratra hivatkoznak. Ugyanakkor a felvilágosodás óta az alkotmányos demokráciák alaptétele, hogy a demokrácia nem lehet a többség diktatúrája. A feudális önkényből szabaduló polgárság szószólói tisztában voltak azzal, hogy „minden hatalom addig terjeszkedik, amíg korlátokba nem ütközik". Ezért tartották fontosnak a hatalmi ágak elválasztását, és a „fékek és ellensúlyok" rendszerének kiépítését. Az egykori klasszikus három (törvényhozó-végrehajtó-igazságszolgáltató) hatalmi ág mellett a modern társadalmakban kialakul az úgynevezett „ellenőrző hatalom" (például az állam pénzügyeit ellenőrző számvevőszékek, az emberi jogok tiszteletén őrködő ombudsmanok, az országgyűlési biztosok, a független jegybank stb.), illetve minden más hatalmi ágat a nyilvánosságon keresztül ellenőrző „médiahatalom", a független sajtó.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!