hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbán Viktor nyakába vette az országot
Felvonulók kérik - mit kíván a magyar nemzet

2010. 05. 14.
Mozgásban tartani a bázist – úgy tűnik, ez a Fidesz-filozófia érvényesül ellenzékben és kormányon egyaránt. A választásokon kétharmados parlamenti többséget összekalapáló Fidesz a jelek szerint egyelőre nem a szakmapolitikára és a válságkezelésre koncentrál, inkább saját táborának megtartására, az MSZP és a Jobbik szimpatizánsi körének erodálására összpontosít. Úgyhogy az új kormánypárt továbbra is az utcán tartja a politikát, igaz, most nem hatalomdöntő, hanem hatalomlegitimáló célzattal. Ez a folyamat a „nemzeti konzultációban” ölt testet, amelynek során Orbán Viktor miniszterelnök bejárja az országot, hogy helyben tapasztalhassa meg, mi fontos a népnek.

Megjegyzendő, hogy a nemzeti konzultáció nem újsütetű találmány, számtalan előképe van. Például 2004-ben nemzeti petícióval rukkolt elő a Fidesz, a mintegy 1-1,3 millió szignóval nyomatékosított beadvány többek között a költségvetés átírására próbálta meg rászorítani a szocialisták és szabad demokraták koalícióját, sikertelenül. Aztán jött egy igazi roadshow, a Fidesz 2005-ben meghirdette a nemzeti konzultációt, és a hírek szerint 1,6 millió embert interjúvolt meg, mi is kerüljön a választási, illetve győzelem esetén a kormányprogramba. Igaz, akkor a nemzeti konzultáció hivatalosan civil kezdeményezésként startolt, az eseménysorozatot irányító kilencfős testületben többek között Finta József építész, Pozsgay Imre, illetve a Deltából és a Szeszélyes évszakokból ismert Kudlik Júlia kapott helyet.
Most azonban nincs civil mez, a kormány és feje beszélget a néppel. Hogy érdemben-e, azt még nem tudni, egyelőre Orbán csak Borsod-Abaúj-Zemplénben, Ózdon vizitált. És többé-kevésbé a már ismert kampányprogramot vezette elő, miszerint a kormány megalakulása után az emberek két héten belül érzik a közbiztonság javulását, minden faluba jut rendőr és újra megnyílnak a fogdák. Kétségtelenül fontos, hogy egy miniszterelnök tisztában legyen a választók problémáival, azonban konzultálni szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel is lehetne. Például a devizahitelesek gyakorta hangoztatott megmentéséről a Magyar Bankszövetséggel, az adóterhek átalakításáról többek között az Országos Érdek-egyeztető Tanáccsal és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével, a válság tüneteinek enyhítéséről az iparkamarákkal és így tovább. Egyelőre azonban a Fideszt a nép érdekli.

Nyúló kampány

A miértre több válasz kínálkozik. Az első a politikai pragmatizmus, azaz a Fidesz minél tovább fenn szeretné tartani a kvázi kampányidőszakot. Egyrészt azért, hogy az effektív kormányzati munkát minél később kelljen elkezdeni, pontosabban minél később kapjanak nyilvánosságot a kabinet szándékai. Ehhez pedig remek paraván a nemzeti közvélemény-kutatás, hiszen lefoglalja a sajtót, a pörgő tevékenység látszatát kelti, illetve továbbra is megadja azt az érzést, hogy a Fidesznek fontosak az emberek, és a kormánypárt a nép vágyait teljesíti. Ráadásul ez a kvázi kampányüzem lehetővé teszi, hogy a kormánypárt egy menetben fusson rá az önkormányzati választásokra, nem kell újra mozgásba lendíteni nyár végén a tábort, és nem kell újraépíteni a szimpatizánsok bizalmát, amelyet esetleg a kormányzati intézkedések megkoptatnának.
A másik fontos indok a legitimáció. Az elsődleges magyarázat egyszerű. Amikor 2006-ban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lett, hamarjában kijelentette, hogy lesznek megszorító intézkedések, és fájni fognak. Csakhogy a kampányban az állami prés meghúzásáról szó sem esett, így választási győzelme sem legitimálta a nadrágszíjhúzást, hiszen az ország nem erre hatalmazta fel. A jelek szerint a Fidesz nem követi el ezt a hibát, a nemzeti konzultáció joggal mondhatja: lehet, hogy fájni fog, de a nép tulajdonképpen áldását adta a fájdalomra.
A másodlagos magyarázat már nem az országról, hanem a kormánypárt viszonyairól szól. Ugyanis a nemzeti konzultációból az derül ki, hogy a Fidesz és a szavazóbázis kapcsolattartója az össznépi beszélgetést menedzselő Orbán Viktor. Aki így jelezheti, hogy hatalmát nem pártjából, hanem választóiból meríti, és felette áll a pártkörök harcainak. (Megjegyzendő: a legfelsőbb hierarchiát is úgy alakították, hogy a stratégiaalkotó Orbán, az államtitkári stallummal operatív miniszterelnökként dolgozó Varga Mihály gyakorlatilag a felhők fölött ül, a politikai támadások a közigazgatási miniszter, illetve miniszterelnök-helyettes Navracsics Tiborig érnek fel.) Ráadásul az orbáni legitimációt erősítheti, hogy a nemzeti konzultáció, így a politika vagy ha úgy tetszik, a politikai akaratképzés az utcán tartható, és az ő személyéhez kötődik, a parlament pedig, kétharmados többség ide vagy oda, egyfajta végrehajtó szerv.

A látszat a fő

Kevésbé távlati szempont, hogy a Fidesz-disputa első állomása Ózd volt, az a település, ahol a Fidesz jelöltjét majdnem leverte a Jobbik embere. A vizit üzenete ugyanis fideszes forrásaink szerint az, hogy Orbán nekifeküdt a jobbikos bázis meghódításának – az önkormányzati választásokra készülve. Ehhez egyébként remek hátteret biztosít a parlament megalakulását előkészítő tárgyalássorozat, minek során a Fidesz kétszer keltett olyan látszatot, hogy a szocialisták bizony-bizony együttműködnek a Jobbikkal.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!