hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Fidesz és az Omninvest

2009. 12. 04.
A H1N1-elleni magyar vakcinát nem, de az azt gyártó Omninvest céget tulajdonosi szerkezete miatt élesen támadja a Fidesz. Kormánypárti politikusok szerint a piacon ellen­érdekű felek állhatnak az ügy mögött, míg a Fidesz azt sejteti, hogy baloldali körök is részesülhetnek az üzletből. A Hetek úgy értesült, hogy az Omninvest privilegizált helyzetén pár éve még az SZDSZ- vezetésű szaktárca is megpróbált változtatni – eredménytelenül.

A meglehetősen ritkán tanácskozó nemzetbiztonsági bizottság két napon is ülésezett azért, hogy kiderítsék, kik állnak a H1N1 elleni vakcinát gyártó Omninvest cég mögött. Mint azt a múlt héten megírtuk, a cég működése kapcsán számtalan összeesküvés-elmélet látott napvilágot. Az újságírók és politikusok között terjesztett anyagokat azért sem könnyű lesöpörni, mert az ellenzék a héten politikája egyik elemévé emelte az Omn­­-invest-ügyet: Simicskó István, a testület KDNP-s elnöke a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezte hétfőre. Az elnök azzal indokolta döntését, hogy Oszkó Péter pénzügy-miniszter korábban úgy nyilatkozott: a kormány nemzetbiztonsági eszközöket is bevetett, hogy megismerjék az oltóanyagot gyártó cég hátterét. „Szeretnénk megtudni mi is. Szeretnénk, ha a közvélemény is megismerné, hogy pontosan kik állnak az oltóanyagot gyártó cég mögött, és kikhez kerül az oltóanyagból befolyt pénz” – fogalmazott Simicskó.
A bizottsági ülésen a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik munkatársa, egy ezredes számolt be arról, hogy mit tudnak a cégről, ezt azonban az ellenzéki képviselők kevésnek találták. Mindössze annyi derült ki, hogy 98 százalékban egy ciprusi cég áll az Omninvest mögött – mondta el a Heteknek az egyik képviselő. Mivel ez amúgy is köztudott volt, ezért kértek további információt a cégről, többek között azt, hogy a kormányban ki a felelőse ennek a területnek.   
Úgy értesültünk, hogy azért is volt téma a cég tulajdonosi szerkezete a bizottsági ülésen, mert Lengyelországban a védőoltások előállítása kapcsán történtek visszaélésre utaló jelek. Ott ugyanis az egyik cég hajléktalanokon tesztelte saját fejlesztésű oltóanyagát, és az alanyok közül többen belehaltak ebbe.
A vita egy másik képviselő szerint arról szól, hogy „miért van évtizedek óta privilegizált helyzetben az Omn­invest, miért csak tőlük vásárol az állam oltóanyagot, miért csak ők kereshetnek ezen milliárdokat”. A cég együttműködése az állammal még az Antall-kormány idején, Surján László egészségügyi minisztersége alatt kez­dődött. 1994-ben kerültek szerződéses kapcsolatba a Magyar Köztársasággal, de nagyobb sebességre csak a Horn-kormány idejében kapcsolhattak. 1995 óta az állam tőlük veszi az oltóanyagot, később milliárdos állami támogatást is kaptak fejlesztésekre.
A bizottság egyik, neve elhallgatását kérő szocialista tagja szerint egészségpiaci rivalizálás és ellenérdekelt cégek lehetnek a botrány hátterében. „A Fidesz egészségügyi politikusainak kommunikációja is eltérő, például Mikola István és Pesti Imre sokkal előbb támogatóan nyilatkozott a H1N1 oltóanyagról, mint más ellenzéki politikusok, akik korábban bizonytalanságukra utaltak a nyilatkozataikkal. Üzleti érdekek lehetnek annak hátterében, hogy az évek óta példásan működő Omninvestet meggyengítsék” – vélekedett forrásunk.
A „példás” jelző annyiban mindenképpen igaz, hogy az Omninvest évek óta példásan privilegizált helyzetben van az egészségügyi piacon. Úgy tudjuk, hogy a ciklus első időszakában az SZDSZ-es vezetésű Egészségügyi Minisztérium megpróbált ezen változtatni és versenyhelyzetet teremteni, de nem sikerült az akciója, majd a koalíciós szakítás el is „söpörte” a liberális politikusokat a színről.  
A ellenzéki politikusok nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy valójában ők tudják, kik állhatnak az Omninvest mögött, de a helyzetet arra használják ki, hogy azt sejtessék: az üzletből vastagon részesülhetnek baloldali körök. Sőt, Demeter Ervin, az Orbán-kormány egykori titokminisztere a „saját kutatásaira” hivatkozva még azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy „a gyártó mögött álló ciprusi cég működésében döntő szerepet játszott egy olyan férfi, aki az egykori III/III-as csoportfőnökségnek dolgozott”.
A III/III-as szálat már a második, keddi nemzetbiztonsági bizottsági ülést követően mondta Demeter, melyre egyébként Juhász Gábor jelenlegi titokminiszter is elment. Több konkrétummal ő sem szolgálhatott, hiszen az ülést követően annyit közölt: más országok – görög vagy török – társszervezeteinek segítségét fogják kérni, hogy több információt tudjanak meg az Omninvestről. Érdekes, hogy az ülésen még a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója is tiszteletét tette.
Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság szocialista elnöke, volt szakminiszter az ATV Jam című mű­so­rá­ban kijelentette: az oltóanyagot gyártó cég 15 éve működik magyar cégként az országban, adóhátraléka nincs, magyar munkaerőt foglalkoztat, és nemzetközileg is jól minősített magyar technológiával állítja elő a vakcinát. Szerinte egyes ellenzéki politikusok zavaros összeesküvéselméletekkel álltak elő az oltóanyagot gyártó céggel kapcsolatban. A körülötte kialakult vita egy ideológiai járvány, amely arról szól, hogy a kormány mégse lehessen olyan sikeres az influenza elleni védekezésben.

A H1N1 eddigi magyar áldozatai

Július 22. Egy 41 éves férfi az utcán lett rosszul, szív- és tüdőbetegségben szenvedett, és csak később, a boncolás során vették észre, hogy fertőzött volt.
Szeptember 24. A H1N1-vírus második hazai áldozata 34 évesen hunyt el, a teljesen egészséges férfi semmilyen kórelőzménnyel nem rendelkezett.
Október 2. A 33 éves nőt szülése után rosszindulatú daganat miatt kezelték. Halála után kimutatták szervezetében a H1N1-vírust.
Október 14. Egy 64 éves miskolci asszony két nappal azután halt meg, hogy megkapta a védőoltást. A vizsgálat bebizonyította, hogy nincs összefüggés az oltás és a haláleset között.
November 1. Szolnokon egy számos más krónikus betegséggel küzdő 15 éves fiú vesztette életét a vírus szövődményeként fellépő tüdőgyulladásban.
November 13. Egy 55 éves, Szolnok megyei férfi és egy 73 éves román állampolgárságú nő is súlyos keringési zavarokkal került kórházba, ahol életüket vesztették. Mindkét esetben igazolható volt az új vírussal való fertőzöttség.
November 17. A szombathelyi kórházban 66 évesen kétoldali tüdőgyulladásban hunyt el egy cukorbeteg férfi. Vérében kimutatták a H1N1-vírust. Nem volt beoltva az újinfluenza ellen.
November 21. Egy 18 éves szellemi fogyatékos, szociális otthonban lakó fiú vesztette életét Karcagon. Szezonális influenza ellen be volt oltva, de a H1N1 elleni oltást nem kapta meg.
November 22. Debrecenben egy 66 éves nő vesztette életét, aki veseátültetésen esett át, de tüdőgyulladással került kórházba. Szervezetében kimutatták a H1N1 jelenlétét.
November 25. A Baranya Megyei Kórházban meghalt egy 83 éves férfi. Bár megkapta a védőoltást, védetté válása előtt fertőződött meg, tüdőgyulladásban hunyt el.
November 30. A Pécsi Egyetemi Klinikán egy krónikus beteg 52 éves férfi a vírus következtében kialakult kétoldali tüdőgyulladásban vesztette életét.
December 1. Meghalt egy 21 éves, H1N1-gyel fertőzött kismama és gyermeke. A hat hónapos magzatot sikertelenül próbálták császármetszéssel megmenteni. Családjában egyedül a kismama nem volt beoltva.
December 1. Egy túlsúlyos, de teljesen egészséges 24 éves férfi meghalt a zalaegerszegi kórházban, miután az újinfluenza szövődményeként tüdőgyulladás miatt lélegeztető gépre került, de a vírus megtámadta a veséjét is. (Hack Sára)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!