Egy utolsó, zárójeles mondatként vezette be „legfrissebb információit" Edelény város polgármestere egy júniusi testületi ülés végén. A múlt héten nyilvánosságra került felvételen a tízezer fős Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település vezetőjétől a következők hallatszanak: „Az nyílt titok, hogy a környező, többségében cigányok által lakott településeken, Lakon, Szendrőládon a terhesség ideje alatt szándékosan olyan gyógyszereket szednek, hogy bolond gyerek szülessen, hogy dupla családi pótlékot tudjanak lehívni. Vagy a terhesség ideje alatt - ez most új információ, utánajártam, és igaz - gumikalapáccsal veri a terhes nő a hasát azért, hogy nyomorék gyereket szüljön."
Molnár Oszkár polgármester (képünkön), fideszes országgyűlési képviselő mondatainak nyilvánosságra kerülése után ötszáz roma demonstrált hétfőn az edelényi városháza előtti téren. Több roma szervezet, továbbá Lak és Szendrőlád község polgármestere is visszautasította Molnár szavait, előbbiek feljelentést is tesznek a városvezető ellen.
Egy helyen teljes a nyugalom: az ellenzéki párt székházában nem robbant a képzeletbeli bomba. Megkeresésünkre „helyi ügyként" definiálták a történteket. „Keressék az edelényi polgármesteri hivatalt" - üzente Cser-Palkovics András helyettes szóvivő a Fidesz nevében. Azt kollégájától sem sikerült megtudnunk, mi a párt álláspontja Molnár mondatairól.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »