hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Korlátlan szexipar
Újabb jogszabályi könnyítések a pornóiparnak

2009. 07. 25.
Az erkölcsi relativizmus jellemzi leginkább a pornográfiához és a prostitúcióhoz való törvényalkotói és jogalkalmazói hozzáállást – állította lapunknak Rétvári Bence kereszténydemokrata honatya és Tóth Györgyi, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen egyesület munkatársa. Ennek egyik aktuális példája, hogy a kulturális járulék eltörlésével megszűnik többek között a pornográf tartalmakra vonatkozó 25 százalékos közteher is.

A pornószakma képviselői örömmel üdvözölték a kormány döntését, miszerint 2010. január 1-jétől megszűnik a kulturális járulék. Az alkotó tevékenységek - könyvek, fotók, hanghordozók, filmek stb. - után fizetendő, leggyakrabban 0,2 és 3 százalék között mozgó közteher mértéke az erőszakos és pornográf tartalmak esetében 25 százalékos. A járulékból évente átlagosan 8 milliárd forint folyt be a Nemzeti Kulturális Alaphoz - tudtuk meg a szervezet elnökétől. Harsányi László elmondta, hogy a nemzetközi gyakorlat alapján bevezetendő módosítás szerint a jövőben az ötös lottó játékadója képezi majd az NKA mintegy 10 milliárdos pénzalapját. Mint mondta: az erőszakos és felnőtt tartalmak után befizetett összeg a 30 millió forintot soha nem haladta meg évente. Ezért szerinte nincs értelme arról beszélni, hogy ezzel a döntéssel bárki is támogatná a pornóipart.

„A valóban kulturális termékek esetében természetesen egyetértünk a járulékok eltörlésével, azonban az erőszakos és pornográf tartalmaknál ennek rendkívül negatív morális üzenete van. Hiszen miközben a kormány csökkenti a családok támogatását, a kiskorúakat és közvetve a családokat leginkább veszélyeztető tartalmakat burkoltan támogatja" - mondta ugyanakkor lapunknak Rétvári Bence kereszténydemokrata honatya, aki szerint ez utóbbiak esetében meg lehetett volna hagyni a járulékot.

Közismert, hogy hazánk és azon belül Budapest a pornóipar egyik fellegvára - és nem csak a „hagyományos" tartalmak tekintetében. Az extrém - állatokat, idős szereplőket, pedofil és más aberrált jeleneteket felvonultató - pornóról írt Fertő című könyve kapcsán Vujity Tvrtko korábban így nyilatkozott lapunknak: „Már kutatásaim első néhány hete után szembesülnöm kellett azzal, hogy Magyarországon rendszeresen aláznak meg, gyaláznak meg, fosztanak meg emberi méltóságuktól embereket egy sötét, perverz biznisz érdekében. (...) Bulgáriában, Szerbiában és Albániában is készítenek hasonló filmeket, de nem nagyipari módon. Ilyen technikai háttérrel, profi disztribúcióval, számítógépes hálózattal, SMS-megrendeléssel, mint a magyarok, senki más nem rendelkezik Kelet-Európában. Számos film van, amelyek külföldiként kerülnek forgalomba, ám nálunk készülnek." (Veszélyben egy teljes generáció. Hetek, 2008. szeptember 19.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!