A golflabdányi jégdarabok tetőket és ablakokat törtek be azon a vasárnapon Szabolcsban. Azóta folyamatosan dolgoznak a tűzoltók és a kárszakértők is. A legutóbbi felmérések szerint, hétezer ingatlan sérült meg. A mezőgazdasági károkat még csak becsülni tudják, egyelőre több milliárd forintra. A kormány segít azoknak, akiknek nincs biztosításuk, és a biztosítók is gyorsabban bírálják el a károkat. A több ezer károsult több mint felének azonban nincs biztosítása. A kormány az önkor-mányzatoknak a rendkívüli segélykeretből utal pénzt a megsegítésükre.
„Akinek nincs biztosítása, az is számíthat kárenyhítésre, de arra senki ne készüljön fel, hogy ez százszázalékos lesz” – mondták a polgármes-terek. Ígérik, a gazdák is kaphatnak kártalanítást. A térségben 37 ezer hektár földet vert el a jég: búzát, kukoricát, gyümölcsöst. Ahol a jég tarolt, ott minden elpusztult, több mezőgazdasági területen százszázalékos a kár. Az állami támogatások mellett adományokat gyűjtenek a károsultaknak, az első felajánlások már meg is érkeztek.
Felmérik a kézzelfogható károkat: hogyan rongálta meg a jég a házakat és a szántóföldet. De mi van az emberekkel? Iszonyatos csapás érte az itt élőket, életük munkája ment tönkre egy szempillantás alatt. Még a jövőbe vetett hitük is odaveszett, mert a termést is tönkretette a vihar, a jég. Sokan már sírni sem tudnak, arcuk megviselt, szemükben remény-telen üresség tükröződik vissza. Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság pszichológusokból álló krízisintervenciós csoportot küldött a helyszínre. A szakemberek először Nyírbogdányba látogattak, mert ez a legérintettebb település: 1200 lakóházból 1050 megsérült. Tapasztalataikról Szilágyi László pszichológus, pedagógus nyilatkozott munkatársunknak.
– Tapintható volt a feszültség, sokkhatás érte az embereket, és ebből nem tudtak felocsúdni. A másik házra mutogattak, ott még a melléképület is fóliázva lett, az övé miért nem? Holott az az ember saját maga húzott fóliát a tetővázra. Viták, veszekedések vannak a bajban is, pedig most összefogásra volna szükség.
Miben tudnak Önök segíteni ebben a konkrét helyzetben?
– Mobilizálni kellett a meglévő energiákat. Voltak, akik lebénultak, passzívan várták, hogy jöjjön a segítség. Többen úgy érezték, az állam kötelessége, hogy segítsen, és vártak, közben egymást licitálták felül, hogy mekkora a baj. Nekünk az a feladatunk, hogy az embereket ráébresszük, hogy a legkisebb dolog is, amit megtesznek, előrevisz. Csoportosítsák át a tetőn a palákat, a cserepeket, melyek használhatók még, s melyek nem. Ennek az aprónak tűnő tevékenységnek köszönhetően kevesebb fóliát használnak majd azok, akik a tetőt szigetelik. A másik vitára okot adó kérdés az volt, hogy miért nem sorban mentek a tűzoltók? Egyszerű a magyarázat: ahol a legnagyobb volt a veszély, oda mentek előbb. Ha ezt valaki elmondja, csökken a feszültség.
Hogyan lehet csökkenteni vagy megszüntetni a pánikot?
– Információt kell közölni. Az emberek lássák, mi lesz a következő lépés, hogyan fog fizetni a biztosító, melyik társaság milyen kritériumokat állít fel. A pánikot azzal is csökkentjük, hogy tájékoztatjuk a helyreállítás menetéről az érintetteket.
Nemcsak falugyűlésen találkoztak emberekkel, hanem bementek néhány bajba jutotthoz is. Mit tapasztaltak?
– Úgy látom, rendkívül fontos a lelki támogatás. Bementünk egy idős nénihez, aki egyedül él, már a fia is meghalt, neki teljesen levitte a vihar a házáról a tetőt. Nem számíthat semmi segítségre, nincs biztosítása, teljesen reményvesztetten ült, magába roskadva, tehetetlenül. Sok érzés, feszültség halmozódott fel benne, amit nem volt kinek elmondania. Mi azért kerestük fel, hogy beszélgessünk vele, meghallgassuk, figyeljünk rá, együtt érezzünk vele. Van, akinek már pusztán ez óriási erőt ad a továbblépéshez.
Egy másik néni a szőlőjét sajnálta nagyon, mert együtt ültették a férjével, és nagyon sok szép emléke fűződött hozzá, egy élet munkája volt benne, valamint a közösen eltöltött pillanatok. Még a házat is ők építették a férjével, most pedig nincs teteje, teljesen szétverte a vihar, nem csak a tető ment tönkre, teljesen beázott a plafon, majd nagy robajjal leszakadt. Egyszerű szegényes házat képzeljünk el, a berendezés, a szőnyeg, a konyhabútor is a hatvanas éveket idézi. A hetvenéves néni alig tudott mozogni, a házban tartózkodott, amikor lezuhant a födém, örül, hogy kisebb horzsolásokkal megúszta. Elmesélte, hogy előbb nagy zúgást hallott, majd utána, mint a géppuskaropogás jött a jég, ő meg igyekezett védett helyre húzni a virágait. Ez is jelzi, hogy amennyire az erejükből telt, védték az értékeiket az idős emberek. És ami nagyon meglepett: kávéval kínált bennünket a néni. Végezetül még ajándékot is adott nekem. Mikor láttam a romházban a felfűzött csípős paprikát, megemlítettem, mennyire szeretem én is, annyira erősködött, hogy kénytelen voltam elfogadni.
2009. 06. 19. (XIII/25)
