hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kijön-e a víz alól az MSZP?
Szili felébresztené az alvó balosokat

2009. 05. 08.
Első ránézésre szimpla időközi választásra kerül sor Pécsett, ahol Toller László szerencsétlen balesete és Tasnádi Péter tragikus halála után két éven belül harmadszor kerestetik új polgármester. Ez távolról sincs így. A szocialistáknak jól jönne a siker, mert ez megtörheti a baloldali szavazókat jellemző letargikus hangulatot. A Fidesznek pedig azért fontos a győzelem, mert ez visszaigazolhatja eddigi politikájuk helyességét.

Első ránézésre a képlet egyszerű: az országos közvélemény-kutatási adatok szerint körülbelül 10 százalékon álló MSZP-re legalább 20-30 százalékot ver rá a Fidesz, következésképp az ellenzék jelöltje simán beleülhet a városvezetői székbe. Ezt a teóriát erősíti, hogy az egykori Gyurcsány-kabinet zord sajtónyomás alá helyezte az Országgyűlés elnökét, Szili Katalint, hogy induljon el az időközi választáson. Emlékeztetőül: miután Tasnádi Péter kora este elhunyt, egyes online orgánumok már kora reggel arról szóltak, hogy az MSZP színeiben az Országgyűlés elnöke próbálja Pécset a baloldali akolban tartani (értsd: megnyerni a mérkőzést). Hogy az irányított szivárogtatást mi inspirálta, arról csak találgatni lehet, ahogy több MSZP-s vezető is tette.

Egyikük szerint a reformokat korábban bíráló, harmadikutas megoldásokat sürgető, a kormányfő személy­centrikus, klientúraépítő politikáját gyakran bíráló (Lásd: Hetek 2008. 04. 17, Szembenézés szükséges - Szili Katalin szerint szakadék felé száguld az MSZP) Szilit akarták kiiktatni a rendszerből. Abból a pártstruktúrából, amely a 2008-as vizitdíjról döntő népszavazás után amúgy egyre erősebben recsegett-ropogott: 2008 szeptemberében egy elnökségi ülésen az MSZP nagyjai le is mondatták Gyurcsányt, csak aztán elbátortalanodtak, és visszakoztak a pártelnöki, miniszterelnöki trónfosztástól. Mindeközben Szili egyre erősebb ellenpontként jelent meg, hiszen ő volt szinte az egyetlen politikus, aki ideológiát (többek között mérsékelt reformellenességet, a társadalmi egyeztetés vágyát és emberkímélőbb válságkezelést) állíthatott szembe Gyurcsány alapvetően ismét csak szavazatmaximáló válságkommunikációjával.

Szili indításának ötletén viszont a miniszterelnöki kabinet nem veszthetett. Ha a házelnök alulmarad, végképp elkopik, és pártbeli tekintélyének erodálódását az évek során tudatosan gyengére pozícionált közjogi méltóságával képtelen lesz ellensúlyozni. Ha nyer, akkor sincs különösebb probléma, városvezetői népszerűségét a válsággal járó intézkedések elsorvaszthatják, energiáit leköti a városvezetés, és többé nem kell számolni vele mint az MSZP-n belüli ellensúllyal. Amennyiben pedig Szili egyszerűen hárítja a megtiszteltetést, akkor bűnbakot lehet belőle csinálni mondván: az ország (és Pécs) egyik legnépszerűbb politikusaként nem vállalta fel a küzdelmet, esélyt sem adva az MSZP-nek, hogy megtartsa Pécset, márpedig egy újabb nagyarányú vereség egyaránt demoralizálná a csekélyre fogyott MSZP-s bázist. (Az MSZP Gyurcsány lemondása, illetve az azt követő miniszterelnök-keresési komédia előtt úgy kalkulált, hogy 3-5 képviselőt delegálhat az EP-be, azaz a jelenlegi delegáció jó esetben is felére, harmadára zsugorodik.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!