hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kell-e majd a mérleg nyelve?
Demszky és Fodor a reális veszélyekről

2009. 05. 29.
„Még egy borzasztó állapotban lévő SZDSZ is hasznosabb az ország és a szabadságszerető emberek számára, mintha elszabadulna a szélsőjobb."

Keleti éden című családtörténeti könyve bemutatásával kezdte előadását Demszky Gábor főpolgármester a Hetek Közéleti Klubjának lassan hagyományossá váló rendezvényén. Az EP-választási kampány jegyében zajló sorozat keretében korábban Bokros Lajos, Herényi Károly, Kósa Lajos, valamint gazdasági és pénzügyi szakemberek, politológusok fejtették ki álláspontjukat az ország helyzetével és a szavazás tétjével kapcsolatban.

Csütörtökön a Szabad Demokraták Szövetsége képviseletében Fodor Gábor elnök, Szent-Iványi István EP-listavezető, valamint Demszky Gábor kampányolt pártja mellett.

A családregény-bemutatót követően (a hallgatóság ajándékba kapott a könyvből, igény szerint frissen dedikálva) Demszky Gábor két hírértékű bejelentéssel is szolgált. „A budapestiek és a főváros környékén élők érdekeinek védelme miatt azt javaslom az SZDSZ-nek, hogy ebben a formában ne támogassuk az ingatlanadó bevezetését. Erről levelet is írtam a miniszterelnök úrnak. A 30 millió forintos értékhatár azt jelenti, hogy egy olyan adónemet kíván bevezetni a kormány, amelyet elsősorban a Budapesten és környékén élőknek kellene befizetniük, miközben így is jóval több adót fizetnek az átlagosnál" - érvelt a főpolgármester, aki szerint a budapesti cégek és magánszemélyek fizetik be az összes állami adóbevétel közel 40 százalékát, vagyis az egy lakosra jutó átlagos adóbefizetés Budapesten 3,5-szerese a vidékinek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!