Kedves Barátaim!
Köszönöm szépen ezt a nagyon megindító fogadtatást. Gondolkodtam, mivel kezdjem az előadást, de az a két héber nyelvű dal, amit az előbb hallhattunk, és amelyeket annak idején a börtönben is sokat énekeltem, segített. Az első szövege egy 200 évvel ezelőtt élt haszid rabbitól származik, és arról szól, hogy a világ egy nagyon keskeny híd, de a legfontosabb, hogy az ember soha ne féljen. Persze felmerül a kérdés, hogyan lehetséges nem félni a sok rossztól, ami az emberre leselkedik a világban. A választ a következő dalban kapjuk meg Dávidtól, aki azt mondja a zsoltárban: „Íme, mily jó és gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak."
És valóban, miközben a magánzárkában egyedül a sötétben énekeltem ezeket a dalokat, úgy éreztem, hogy jóindulatú, kedves barátaim ott vannak körülöttem, és ez adott erőt, hogy tényleg ne féljek senkitől.
2010. 09. 03. (XIV/35)
